Nagy elődök nyomdokain

2004.11.19. 22:40
Címkék
Akár ismét három szervezet öve is lehetne a tétje a második Ronald "Winky" Wright (47-3, 25 K. O.-T. K. O.)-"Sugar" Shane Mosley (39-3, 35) ütközetnek, végül már az is nagy jóindulatnak mondható, hogy legalább a WBA (Bokszvilágszövetség) koronájáért összecsaphat a két amerikai nagyváltósúlyú bunyós.
Kettőjük első, az idén márciusban megvívott mérkőzésén még az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és a WBC (Bokszvilágtanács) öve is része volt a díjalapnak, ám azóta az IBF elvette a trófeáját a pontozással nyerő Wrighttól, míg a WBC várakozó álláspontra helyezkedett. Ha a győztes legközelebb Javier Castillejo ellen meccsel, elismeri világbajnoknak, ha nem, akkor pedig elégedjen meg a WBA övével.Ne menjünk bele a szervezetek ádáz vitájába - nem érdemes, és úgyis elsősorban a pénzről szól -, a két bokszoló számára alighanem az öv jelenti a legkevesebbet, hiszen ha akarnak, előbb-utóbb úgyis szereznek valakitől egyet.Főképp Wright. Furcsa módon éppen az ő, a címvédő helyzete az érdekes, hiszen világbajnokként továbbra is az elismertségért kell küzdenie. Valahogyan úgy, mint középsúlyban Bernard Hopkinsnak. Szakemberek szerint hiába ő napjaink legjobb nagyváltósúlyú bokszolója, a közönség, illetve a média nem igazán vevő a stílusára. Kemény, racionális boksz az övé, amely nélkülözi a show-elemeket, ugyanakkor borzasztóan hatékony. Kettőjük első mérkőzésén is leiskolázta Mosleyt, aki hátrafelé bunyózva meg sem tudta közelíteni a csúcsformáját. Ehhez képest még mindig örülnie kell, ha az ilyen csúcsmérkőzéseken legalább ugyanakkora gázsit kap, mint kihívója. Előfordult már, hogy egy Oscar De La Hoya elleni találkozóért Golden Boy tizenötször annyi pénzt kapott volna, mint Wright… Aligha meglepő, hogy világbajnokként nem ment bele ilyen megalázó feltételekbe. Legkésőbb a tavasz óta viszont már az ő szava is számít, és ha nyer, talán összejöhet számára az újabb hatalmas ütközet, méghozzá a másik meg nem értett zsenivel, a középsúly egyértelmű bajnokával, Hopkinsszal.Mosley esete más, ő már volt - minden értelemben - a csúcson, és most oda szeretne viszszatérni. A Wrighttól elszenvedett kudarc (illetve a 2001 óta tartó gyengélkedése, amelynek keretében egy győzelem és egy no contest mellett három vereséget könyvelhetett el, és 51 menet óta képtelen volt padlóra küldeni bárkit is) gyökeres változást hozott az életében. Edzőt váltott (édesapja, Jack Mosley helyett Joe Goossen irányítja a tréningjeit), belekeveredett a BALCO körül kirobbant doppingügybe (az eredmény: szombaton azért bokszolhat…), és inkább a széles nyilvánosságot kerülve próbált készülni a visszavágóra.Amelyen megmutathatja, nem csupán múltja alapján maradhat tagja a vele együtt mindössze három tagot számláló Sugar-klubnak. A korábban ezzel a megtisztelő becenévvel felruházott bunyósok közül Ray Robinson és Ray Leonard is azonnal törlesztett legyőzőjének, persze ha erre rögvest lehetőséget kapott. Robinson Randy Turpinnek, Gene Fullmernek és Carmel Basiliónak, Leonard pedig Roberto Duránnak mutatta meg, ki az úr a háznál.Tv: a Sport1 vasárnap hajnali 3 órától élőben közvetíti a Las Vegas-i gálát
Legfrissebb hírek

Vancsa Zalán góljával dőlt el: feljutott a belga élvonalba a Lommel

Légiósok
6 perce

Kétgólos hátrányból egyenlített, fordulatos mérkőzéssel zárta le idényét a bajnok Inter

Olasz labdarúgás
22 perce

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
23 perce

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
26 perce

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
30 perce

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
39 perce

Gyász: elhunyt az ETO 1963-as bajnokcsapatának labdarúgója

Labdarúgó NB I
44 perce

Karate Eb: magyar ezüst és bronz a parakaratésoknál

Egyéb egyéni
45 perce
Ezek is érdekelhetik