Kótai: irány Budapest!

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.07.24. 23:10
Címkék
Kótai Mihály (291, 15 K. O.-T. K. O.) kipipálta Floyd Trumpetet (1241, 6) is. A WBF (Boksz-világalapítvány) nagyváltósúlyú világbajnoka szombat este a Odera-parti Frankfurtban idő előtt végzett az eredeti ellenfél, Turgay Üzün helyére a hét elején beugró Trinidad és Tobagó-i bunyóssal, ezzel harmadszor is megvédte titulusát. Gyakorlatilag eldőlt: győzelmének köszönhetően Kótai is kötelek közé lép majd a szeptember 11-i, Erdei Zsolt nevével fémjelzett budapesti gálán.
Ugrás a semmibe – Misi így jellemezte a Trumpet elleni estét a mérkőzés előtt. Nemigen tudott felkészülni a színes bőrű öklözőből (ennek igaz a fordítottja is), de ígérte, nem sokat fog lacafacázni, nem akar sok időt arra szánni, hogy feltérképezze riválisát, már az elején támadásba lendül. Így is tett. Vehemensen kezdett, míg a latin-amerikai az első két menetben úgy festett, mintha életében most először húzott volna kesztyűt. Végigvédekezte az első két felvonást, talán meg is volt illetődve egy kicsit, ütni nemigen ütött. Kótai kétszer padlóra is küldte az első három percben, igaz, egyszer sem szabályos körülmények között.

Kótai Mihály szombaton Frankfurt an der Oderben nyolc menetet töltött a ringben a Trinidad és Tobagó-i Floyd Trumpet ellen (Fotó: Meggyesi Bálint)
Kótai Mihály szombaton Frankfurt an der Oderben nyolc menetet töltött a ringben a Trinidad és Tobagó-i Floyd Trumpet ellen (Fotó: Meggyesi Bálint)
Kótai Mihály szombaton Frankfurt an der Oderben nyolc menetet töltött a ringben a Trinidad és Tobagó-i Floyd Trumpet ellen (Fotó: Meggyesi Bálint)
Veres László tanítványa szokásához híven sokszor ütött, ám néhány korábbi meccsétől eltérően ezúttal számos alkalommal talált is. Kótai-offenzíva ide, Trumpet-defenzíva oda, az első és a második menettől is a kihívó búcsúzott szépen: előbb egy jobb-bal összetétellel, majd egy erőteljes jobbhoroggal lepte meg honfitársunkat – és a meccset szemlélőket is.
A harmadik menetben láthatóan feljött Trumpet, egyre gyakrabban "vette kezelésbe" a magyar fejét. Aztán taktikát váltott: fogásokba menekült, nem hagyta kibontakozni ellenfelét. Az ötödik menetben Misi vágott ki jó hajrát, ennek eredményeképpen simán elvitte azt a felvonást. Nem mintha a korábbiakat nem ő vitte volna el…
Kellemetlen esemény árnyékolta be a hetedik három percet, Kótai Mihály bal szeme fölött ugyanis felrepedt a bőr. Nem először történt ez meg vele, úgyhogy hozzászokhatott már ehhez a kellemetlenséghez, de mégis. A korábbi alkalmakkor csak végigvérezve húzta ki az összecsapás befejezéséig. Ezúttal sem volt más a koreográfia, csakhogy most Misinek nem kellett megvárnia a 12. menet végét.
Merthogy a nyolcadikban akkora verést mért Trumpetre, hogy a mérkőzésvezető beszüntette a küzdelmet. Trumpet egy romboló erejű jobbegyenes után a fenekére huppant, majd elterült – ez volt az első leütés. A bíró a másodikat követően hirdette ki a technikai K. O.-t.
A profik között az ezen a gálán debütáló Hidvégi György (1–0, 1) sem bokszolta végig mérkőzését. Cirkálósúlyú reménységünk elég egyoldalú meccset vívott a lengyel Wlodek Kopeccel (5–3, 5), aki kivétel nélkül "gyors" győzelmeket aratott korábban. Most esélye sem volt a sikerre, az olimpiáról lemaradó Hidvégi négyszer is számoltatott rá, mire a bíró a harmadik periódusban megelégelte a "matekozást".
Legfrissebb hírek

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
8 perce

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
29 perce

Új edzővel, és jó taktikával nyerte a Vértes Terep Maratont

Csupasport
31 perce

Villámgyors és látványos góllal büntette a kapushibát a vb-nyitányra hangoló Mexikó

Foci vb 2026
32 perce

A PSG játékosai motiváltan érkeznek Budapestre

Bajnokok Ligája
39 perce

Népsport: Anatolij Karpov óriáskígyóként pusztította el az ellenfeleit

Népsport
1 órája

Mintha a lelkét simogatnák a Puskás Akadémia kapusának

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda verseny: Szappanos Péter egy ezreddel előzte meg Vitális Milánt

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik