Lewis kártérítést kapott

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2002.12.07. 21:26
Címkék
Újabb jelentős összegű kártérítést szavazott meg egy New York-i bíróság Lennox Lewisnak, a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnokának. A brit öklöző tavaly februárban nyolcmillió dollárral lett gazdagabb, miután beigazolódott, hogy akkori promotere, Panos Eliades több mérkőzés után nem az eredeti megállapodásban rögzített összeget utalta át védencének. Most ennek az ügynek a folyományaként a bunyós egykori ügyvédjének, Milton Chwaskynak kell 1.175 millió dollárt átutalnia Lewisnak.A bíróság az elé tárt bizonyítékok alapján megállapította, hogy Chwasky hathatós támogatást nyújtott ahhoz, hogy Eliades megcsapolhassa Lewis bankszámláját. Az ügyvéd hamis felhatalmazást állított ki a promoter nevére, aki ennek birtokában bátran "járhatott a tilosban”. "Chwaskynak informálnia kellett volna engem arról, hogy Panos a kontómmal ügyködik. Akkor megúszhatta volna kevesebbel is” – nyilatkozta az eredetileg 7.5 millió dollárra igényt tartó ökölvívó.A visszaeső Brähmert újra elítélte a bíróság

SCHWERIN. Jogosítvány nélküli vezetéssel okozott súlyos testi sértés, illetve cserbenhagyás miatt két és fél éves börtönbüntetésre ítélték Jürgen Brähmert, az Universum Box-Promotion öklözőjét. A WBC (Bokszvilágtanács) nagyközépsúlyú interkontinentális bajnoka rovott múltú, hiszen néhány esztendeje ült már rács mögött, igaz, akkor néhány hónap után feltételesen szabadlábra helyezték.
Legfrissebb hírek

Újabb név az államtitkári castingban – NS-infó

Egyéb egyéni
44 perce

Ismét előnybe került a Kaposvár a férfi kosárlabda NB I bronzcsatájában

Kosárlabda
47 perce

El-döntő: Freiburg–Aston Villa

Európa-liga
48 perce

Vadvízi kajak-kenu vb: tisztes magyar szereplés hosszú távon

Kajak-kenu
1 órája

Női vízilabda ob I: az UVSE előnybe került a bronzcsatában

Vízilabda
1 órája

Kiesett a Komló, benn maradt a Szigetszentmiklós a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
1 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik