Az IBF elvette Jones övét

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2002.11.19. 21:46
Címkék
Az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) döntése értelmében a jövőben nem Roy Jones Junior a szervezet félnehézsúlyú világbajnoka. A súlycsoportoktól függetlenül is a világ legjobbjának tartott amerikai öklözőnek azért kell megválnia a koronájától, mert nem hajlandó kiállni a szervezet által jelölt hivatalos kihívó, Antonio Tarver ellen. Jones ugyanis úgy döntött, következő mecscsén a nehézsúlyú világbajnoki koronáért indul harcba a WBA (Bokszvilágszövetség) trónján ülő amerikai John Ruiz ellen. Jonesnak azért így sincs oka a szomorkodásra, hiszen a WBA és a WBC (Bokszvilágtanács) félnehézsúlyú öve még az ő birtokában van.Az IBF úgy döntött, hogy a Jonestól elvett övért Tarver a világranglista harmadik helyén álló Montell Griffennel küzdhet meg. (A második hely pillanatnyilag betöltetlen a rangsorban.)A hét végi, dortmundi gálával kapcsolatos hír, hogy a WBO (Bokszvilágszervezet) félnehézsúlyú interkontinentális övét kockára tevő Erdei Zsolt mellett még egy magyar bokszoló kap helyet a programban. Szabó Lóránt ugyanis a Vitalij Klicsko–Larry Donald mérkőzést felvezető programban az Universum Box-Promotion középsúlyú bunyósával, a német Felix Sturmmal meccsel.A magyar bokszolóknál maradva: Matolcsi József egykori Európa-bajnoki kihívónk nem húzhat kesztyűt a pénteki, pápai bokszgálán. Az augusztusban Michel Trabanttól technikai K. O.-val vereséget szenvedő debreceni ökölvívónak veseköve van. Matolcsi mellett még egy lemondóval kellett szembesülnie Rácz Félixnek, a rendezvényt szervező menedzsernek. Milan Mirkovic, a Felix-Promotion bokszolója az elmúlt hét végén Aalandban pontozással legyőzte ugyan a spanyol Antonio Postigót, ám a meccs során kézsérülést szenvedett, így nem lehet ott Pápán. Mirkovic helyett Kalocsai Zoltán kap szerepet az MTV által élőben közvetítendő gálán. Mirkovic legközelebb december 13-án, Miskolcon juthat szóhoz.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
34 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
39 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája