Essexen át irány Amerika

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2002.09.20. 21:38
Címkék
Csütörtök késő estig azt hihettük, újabb akadály már nem jöhet közbe. Kótai Mihály addig túlesett karrierje talán legzaklatottabb felkészülésén (betegség miatt kétszer is kénytelen volt kihagyni egy-egy hetet), a német Danny Thieléből, a WBB bajnokából felkészült, amennyire lehetett, illetve amennyire az ő esetében erre szükség volt, de mindez hiábavalónak bizonyult. Az ellenfél ugyanis nem a jobbára egy súlycsoporttal feljebb, középsúlyban vitézkedő Thiele lesz az essexi Brentwood Leisure Centre-ben.Az ok roppant prózai: a szigorúságáról méltán híres angol szövetség nem fogadta el a germán bokszoló orvosi engedélyét, márpedig érvényes papírok nélkül a világ egyetlen országában sem lehet – legalábbis szabályos körülmények között – küzdeni. Mivel a Polish Boxing Promotion nem akarta, hogy Kótainak újabb meccse maradjon el (emlékezhetünk rá, a közelmúltban azért került ki az Ottke-gála programjából, mert a vele szerződésben álló televíziós társaság nem tudta beilleszteni a műsorrendjébe az összecsapást), ezért sürgősen ellenfél után nézett.A megoldás végül házon belülről érkezett, lévén a WBC (Bokszvilágtanács) nagyváltósúlyú nemzetközi bajnokának következő vetélytársa a szintén Krzysztof Zbarski istállótulajdonos érdekeltségi körébe tartozó Andrzej Butowicz lesz. A lengyel öklöző karrierje első 11 meccsét megnyerte – közte a belga Farid El Houari elleni, a WBF (Bokszvilágszövetség) nagyváltósúlyú interkontinentális övéért kiírt ütközetet –, azt követően azonban csak kudarcai voltak. Igaz, a négy vereségéből kettő magyarázható. Az egyiket Steve Robertstől, a WBF nagyváltósúlyú világbajnokától szenvedte el (T. K. O. a 7. menetben), a másikat pedig Christian Bladtól, az egykori váltósúlyú Európa-bajnoktól (pontozással, 8 felvonás után).Az eddigi 18 meccsét kivétel nélkül megnyerő Kótaira nem vár könnyű feladat szombat este. Butowicz kilenc centivel magasabb nála (habár a magyar öklözőnél szinte mindenki magasabb ebben a súlycsoportban), ráadásul fordított alapállású, a stílusa pedig roppant kellemetlen.Ellenfélváltozás ide, ellenfélváltozás oda, Kótaitól csakis a győzelem az elfogadható. Már csak azért is, mert ha nyer, akkor megnyílhat előtte az Egyesült Államok felé vezető út. Veres László menedzser és a Polish csapata lassan hónapok óta dolgozik azon, hogy Kótai bekerüljön valamelyik nagy tengerentúli gála programjába. Jó az esély, hogy most sikerrel járnak, és ha kis szerencséjük van, akkor a hátralévő időszak egyik legrangosabb bokszestje, a WBC pehelysúlyú övéért kiírt Erik Morales–Paulie Ayala csatával fémjelzett est lesz a befutó…Tv: az RTL Klub 23 órától felvételről közvetíti Kótai mérkőzését
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája