Vasas: megjött a korábbi Roma-játékos, de még nem győzte meg Urbánt

Vágólapra másolva!
2012.02.21. 18:08
Címkék
Tegnap a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy a Bissau-guineai válogatott Ednilson ma csatlakozik a Vasashoz. A korábban a Romában és a Benficában is futballozó, 29 éves középpályás ma már a piros-kékekkel edzett, de egyelőre nem győzte meg a képességeiről Urbán Flórián vezetőedzőt.

„Ednilson jött, látott és a kedd délutáni edzésen rögtön be is szállt az egymás közti játékba. A Bissau-guineai és portugál állampolgárságú légiós labdabiztos volt, de a szemközti oldalon Haris Mehmedagic mutatta be, hogy mit kell tudnia egy védekező középpályásnak″ – olvasható a Vasas labdarúgócsapatának hivatalos honlapján, az fcvasas.com-on.

„A Vasas futsalcsapata profitálhatna a korábbi AS Roma és Benfica labdarúgó képességeiből: pontos passzokkal és higgadt megoldásokkal mutatkozott be Angyalföldön Ednilson. Abból viszont semmit sem mutatott, amire az ő posztján szükség van az NB I-ben: egyetlen ütközést, egyetlen szerelést nem láttunk tőle. Minden bizonnyal az edzettségi állapotával is lehetnek gondok, hiszen saját bevallása szerint az egyik portugál másodosztályú egyesület foglalkozásait látogatta a közelmúltban – ám nem napi rendszerességgel...″ – teszi hozzá a beszámoló.

A korábbi portugál U-válogatott játékos, aki a Bissau-guineai felnőtt válogatottban is játszott már, a holnapi, Pénzügyőr elleni felkészülési meccsen valószínűleg nem kap lehetőséget a Vasas első csapatában.

„Urbán Flóriánt elsőre kevésbé győzte meg Ednilson teljesítménye, amit jelez, hogy a holnap 14 órakor kezdődő, Pénzügyőr elleni edzőmérkőzésen inkább a már ismert labdarúgóknak szavaz bizalmat. A szakember a következő futballistáknak szán szerepet a szerdai találkozón: Ilizi, Halasi; Görgényi, Kovács G., Rubus, Tóth M., Merczel, Katona, Mehmedagic, Varga G., Tóth B., Csoór, Ferkó, Bárányos, Kiss T., Kovács D., Kovács Á., Szabó B., Hercegfalvi″ – olvasható a klub honlapján.

Az NB III Mátra-csoportjában érdekelt Vasas II ugyancsak pályára lép holnap: 17.30-tól az RTK-t fogadja a Fáy utcában, elképzelhető, hogy Ednilson azon a meccsen bizonyíthat majd.

Legfrissebb hírek

Marozsán búcsúzott Torontóban

Tenisz
19 perce

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
30 perce

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
7 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
8 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
8 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
8 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
9 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik