Vancouver 2010: kettős német siker és címvédés kettes bobban

2010.02.22. 03:27
Címkék
Érmeket osztottak a férfi kettes bobok versenyében, amelyben kettős német siker született. Az aranyat a címvédő André Lange – ő ezzel első bobosként mondhatja magát négyszeres olimpiai bajnoknak – és Kevin Kuske szerezte meg Thomas Florschütz és Richard Adjei előtt, míg a bronz az orosz Alekszandr Zubkov, Alekszej Vojevoda duónak jutott.

Az első nap után a két német egység állt az élen az oroszok egyes csapatát megelőzve. Ez a helyzet a harmadik futam után sem változott: André Lange és Kevin Kuske még öt századdal növeli is tudta előnyét Thomas Florschützék előtt, de a különbség így is csak 16 század volt.

A közvetlen üldözők között volt csak helycsere: a svájciak megelőzték az amerikai egyes csapatot, s ezzel feljöttek a negyedik helyre, de a hazaiak kedvence, Pierre Lueders által kormányzott bob is igencsak megközelítette őket. A három egység között mindössze hét század volt a különbség, azaz a negyedik futamban még bármi előfordulhatott.

Luedersék pedig éltek is a lehetőséggel, remek negyedik futamot mentek, és megelőzték az amerikaiakat, ám a svájciaktól így is elmaradtak két századdal. Az első három között viszont már nem történt változás: a dobogósok között tovább nőtt a különbség, azaz Lange és Kuske győzött honfitársai és az oroszok előtt. André Lange ezzel történelmet írt, hiszen ő az első bobos, akinek négy olimpiai aranyérme van.

 VANCOUVER 2010
FÉRFI KETTES BOB  
1. André Lange, Kevin Kuske (német) 3:26.65
2. Thomas Florschütz, Richard Adjei (német) +0.22
3. Alekszandr Zubkov, Alekszej Vojevoda (orosz) +0.86
4. Ivo Rüegg, Cédric Grand (svájci) +1.20
5. Pierre Lueders, Jesse Lumsden (kanadai) +1.22
6. Steven Holcomb, Curtis Tomasevicz (amerikai) +1.29

A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.


Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
5 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
5 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
6 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
6 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
6 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
6 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
6 órája