Roma: Krízisben vagyunk, de kilábalunk belőle - Ranieri

Vágólapra másolva!
2010.09.21. 19:35
A Romát irányító Claudio Ranieri elismerte, hogy csapata kritikus időket él át, de biztos benne, hogy futballistái hamarosan magukra találnak.

A fővárosiak még nyeretlenek a bajnokságban, szerda este pedig a jól rajtoló Bresciához látogatnak.

„Vészhelyzetben vagyunk. Nehéz mérkőzés vár ránk Bresciában, de felkészülve várjuk a találkozót – mondta magabiztosan Ranieri. – Nekünk sem tetszik ez a mostani helyzet, így megpróbálunk kilábalni belőle. Ezért dolgozunk, az igazi Roma-szurkolók pedig ezt tudják is, ők megtapsoltak minket a Stadio Olimpicóban."

„A Bologna elleni döntetlen borzasztóan érintett bennünket, de nem adjuk fel – folytatta a szakember. – Nincsenek fizikális problémáink, inkább a fejekben van gond. A játékosok idegesek, ez a bajok forrása. Hét nagyszerű hónapunk volt, aztán jött a világbajnokság, majd a nyári pihenő. A csapat azonban ismét magára talál majd, minél nehezebben mennek a dolgok, annál nagyobb odaadással vetem bele magam a munkába."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik