Kajak-kenu: Fazekas Krisztina férjhez ment és válogatottat vált

2010.03.11. 10:41
null
A boldog ifjú pár az esküvő napján (Fotó: kajak.hu)
Címkék
Az Egyesült Államokba költözik, és amerikai férjével Kaliforniában telepedik le Fazekas Krisztina. A háromszoros világbajnok, kétszeres Európa-bajnok kajakos a jövőben az amerikai válogatott színeiben indul.

„Büszkeséggel tölt el, hogy képviselhettem hazámat a nemzetközi versenyeken. Szeretném megköszönni mindenkinek, edzőknek, technikai és irodai munkatársaknak, szponzoroknak és versenyzőtársaimnak, hogy a tízéves kislányból világbajnok kajakos válhatott. Életem a kajaksporttal fonódott össze, szeretnék továbbra is versenyezni, és az új otthonomat képviselni. Magyarország mindig is az első otthonom lesz, szívemből kívánok további sok sikert!" – írta Fazekas a szövetség honlapján közzétett levelében.

Fazekas január 24-én esküdött örök hűséget Rami Zurnak, aki 2000-ben izraeliként, 2004-ben és 2008-ban már amerikaiként versenyzett az olimpián. Fazekas a kajak.hu-nak adott korábbi nyilatkozatában elmesélte: 2006-ban ismerkedtek meg egymással. Az idén január 23-án történt eljegyzésüket másnap követte az esküvő, méghozzá rendhagyó helyen: Kaliforniában, a Csendes-óceán partján.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
5 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
5 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
5 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
5 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
6 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
6 órája