Népsport: kikaptak a „ruszkiktól”, de járt a kézszorítás futballistáinknak Ferihegyen

Igenis, ki kellett esniük

A brazilok és a bolgárok (mindkétszer 3:1) legyőzése után már senki sem beszélt a portugáloktól elszenvedett vereségről (1:3), a magyar küldöttség élvezte, hogy a (futball)világ ámul a mi brazilverő játékunkon. Pedig a Bulgária elleni produkció már nem volt olyan fenséges. Baróti Lajos szövetségi kapitány a Szovjetunió elleni negyeddöntő előtt sorolta is, miben vár változást.

A két szélsőhátvédnek nagyobb gondot kell fordítania a szélsők lefogására, Sipos Ferencnek és Mészöly Kálmánnak nem szabad megengednie azt, hogy a söprögető Mátrai Sándornak túl hamar közbe kelljen avatkoznia. A fedezeteknek (Mathesz Imre, Rákosi Gyula) beljebb, s nem a szél felé vonulniuk, hogy a már megszűrt támadások jussanak el a védőkhöz. A csatároktól több mozgást várt Baróti, azt, hogy keresztben és hosszában egyaránt folyamatosan mozogjanak, szakadjanak el őrzőiktől. És persze hallatlan lelkesedést, küzdeni tudást kívánt – a brazilok elleni felfogást.

A Népsport óvatosságra intett: „Ne feledjük: a legnehezebb mérkőzésünkről van szó. Így kell értékelni otthoni közönségünknek is ezt a találkozót”. Ugyanakkor közölte a dédestapolcsányi vájár, Klekner Rudolf versét, amelynek záró versszaka: „Elismert a világsajtó / Visszhangzik a sportvilág / Mátrai, Bene és Albert / Győzzetek az angyalát!”

A csapat a sunderlandi meccs előtt a 20 kilométerre lévő Newcastle-ben, a Hotel Bridge-ben szállt meg. Az akkori körülményekre jellemző volt, hogy a tudósító kiemelte: „Szállodánk egyébként világszínvonalon is elsőrangú, ragyogóan berendezett, modern épület. Minden szobában fürdőszoba és televízió. Ez a szálloda nagyon drága.” A tanácsteremben tartott sajtótájékoztatót Baróti Lajos, elmondta, hogy Mátrai a bolgárok ellen ismét megütötte a vállát, Mathesz a bokáját fájlalja, Szepesi Gusztáv pedig a térdére panaszkodik. Mindhármukat kórházba vitte Botár dr., a csapat orvosa, ahol alapos vizsgálaton estek át. Mathesz sérülése látszik a legkellemetlenebbnek. A meccs előtti délután edzést tartott a csapat a Roker Parkban, öröm volt, hogy a hivatalosan engedélyezett húsz perc helyett a teljes edzésadagot elvégezhette a keret, az viszont egyáltalán nem, hogy kiderült, Mathesz biztosan nem játszhat, a tartósan mellőzött Varga Zoltán pedig elköszönt a társaktól („Haszontalannak érzem itt magam, ezért kértem, küldjenek haza”). Szepesi játéka is kétséges volt, ezért Ihász Kálmánt kirendelték Angliába. Azért is, mert gyors, kemény futballista lévén jó esélye volt arra, hogy megfékezze a roppant mozgékony Igor Csiszlenkót.

Végül Mathesz helyén Nagy István került a csapatba, Szepesi pedig maradt, hiába érkezett meg Ihász. Aminek már a 3. percben lett következménye. Előzmény, hogy Mátrai szerelte Anatolij Banyisevszkijt az alapvonalnál, majd a lendülettől a pálya szélén húzódó árokba esett. Szerencsére nem történt baj, de rögtön utána Banyisevszkij 20 méteres lövése után a Mátrai esetétől megzavarodó Gelei kiejtette a labdát, és a berohanó Csiszlenko közelről a hálóba vágta (0:1). „Kellemetlenül lecsapódó, előttem felpattanó lövés volt. Előrevetődtem, a labda a testem alá szorult, és kipördült a hónom alatt. Nem láttam szovjet csatárt a közelben, ezért nem akartam kapkodni, nehogy én üssem valahogy a hálóba” – magyarázta a kapus, aki a 47. percben Mészöly vagy Mátrai beavatkozására várt, a labda átszállt felettük, Valerij Porkujan pedig két méterről a kapuba lőtte (2:0). Geleinek „közbe kellett volna avatkoznia. Hiszen az ötösön belül a kapusnak minden beívelt labdánál ott kell lennie” – vélte joggal Borbély Pál. Az pedig adalék, hogy Illovszky Rudolf, Baróti segítője azt javasolta a kapitánynak, hogy védjen újra Szentmihályi Antal, mert jobban jön ki, mint a tipikus vonalkapus Gelei. Aztán maradt Gelei, mert Baróti szerint, ha a brazilok és a bolgárok ellen jól védő kapust kicserélik és kiesnek, senki se mossa le róluk, hogy ki kellett kapniuk a Szovjetuniótól.

Egyébként tényleg ki kellett, de nem azért, mert Moszkvából „odaszóltak”. A csapat az 57. percben ugyan szépített (1:2), de a tudósítás szerint 10 (!) hatalmas helyzetet kihagyott, így törvényszerűen nem nyerhetett. A legnagyobb ziccert Rákosi hibázta el, a 80. percben egyedül állt Lev Jasinnal szemben, de a kaputól 3 méterre nem találta el a labdát. „Váratlan volt Bene Feri továbbítása. Bokából dobta a labdát a kapu előterébe, fel sem villant bennem, hogy a védők sokasága között eljut hozzám és helyzetbe kerülök. Csak inkább reflexszerűen nyúltam utána” – mondta Rákosi.

Nem mellesleg a Szepesi által lazán tartott Csiszlenko volt az ellenfél legjobbja, mellette, ahogy a portugálok ellen, ezúttal is kapushibából kaptunk gólokat, ráadásul újra a kezdés után azonnal. Borbély Pál: „A „Roker Parkban azzal ült le mellém a Reuter hírügynökség munkatársa: »Remélem, megvárják a magyar védők, amíg kipakolok…«” Hét gólt kapott a csapat a vb-n, ötöt kapushibából, ez meglehetősen nagy hendikep.

Szabó József, a Dinamo Kijev magyar származású játékosa elismerte, hogy volt esélyünk: „Különösen Mészöly nagyszerű játéka, előretörései okoztak nekünk igen nagy gondot, majd később ezt csinálta Sipos is. Erre nem voltunk felkészülve eléggé, s mikor csatáraink elkészültek az erejükkel, bizony nem voltunk biztosak benne, hogy tartani tudjuk az eredményt.”

Sunday Times-ban Danny Blanchflower, a Tottenham egykori klasszisa úgy vélte, hogy a magyarokkal a legjobb csapat esett ki a további küzdelmekből. Ahogy az 1962-es vb után már megszokhattuk, megint mi voltunk a szimpatikus vesztes, az erkölcsi győzelmet, az elismeréseket megint elkönyvelhettük.

A Népsport felemásan értékelt: „Dicsérettel emlékezhetünk meg játékosaink küzdőképességéről, akaraterejéről. Meg kell azonban mondanunk azt is, hogy csapatunk teljesítménye ezúttal nem ért el a közepesnél jobbat. A hallatlanul nagy küzdelemben elsősorban azért maradtunk alul, mert az első félidőben nem tudtuk a játékot irányítani, szünet után pedig nem tudtuk kihasználni a gólhelyzeteket.”

A meccs után alig lehetett lelket verni a játékosokba. Senki sem élt a lehetőséggel, hogy Baróti szabad estét engedélyezett a játékosoknak. Tíz órakor, amikor a BBC beszámolójára került sor, már mindenki ott ült a televízió előtt, újra átszenvedték az összefoglalót. Baróti ekkor már nem volt kapitány, a meccs után azonnal lemondott – balszerencséjére a BBC magyar adásában: „Magyarországon én leszek a bűnbak, a bitang, a hazaáruló, mert megint kikaptunk a ruszkikról. Csinálja az, akinek több szerencséje van. Én már nem vagyok szövetségi kapitány.” Nem lett baja, hogy „oda” és nem „ide” mondott le, nem kezelték bukott kapitányként, csak október utolsó napjaiban „saját kérésére, érdemeinek elismerése mellett” mentették fel a szövetségi kapitányi tisztség alól, Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke pedig átadta neki a Munka Érdemrend arany fokozatát.

A játékosok féltek, miként fogadják őket itthon. Feleslegesen, mert meglepően sokan jöttek össze a Ferihegyi repülőtéren. „A hozzátartozók, a rokonok, barátok mellett ott volt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Egri Gyula, az MTST elnöke” – rögzíti a protokollt a Népsport, majd hozzáteszi: „Nem hangzott el üdvözlő beszéd, de a kézszorításokban benne volt a jól végzett munka elismerése, az itthoniak szeretete.”

Ami kitartott 1969 decemberéig, amikor ugyebár jött Marseille, jött a Csehszlovákia elleni 1:4. És utána a sötétség.

EMLÉKEZTETŐ
8. labdarúgó-világbajnokság, Anglia, negyeddöntő
Szovjetunió–Magyarország 2:1 (1:0)
1966. július 23. Sunderland, Roker Park, 26 000 néző. Vezette: Gardeazábal (spanyol)
SZOVJETUNIÓ: Jasin – Ponomarjov, Sesztyernyev, Voronyin, Danyilov – Szabó, Huszainov – Csiszlenko, Banyisevszkij, Malofejev, Porkujan. Szövetségi kapitány: Nyikolaj Morozov
MAGYARORSZÁG: Gelei – Mátrai – Káposzta, Sipos, Mészöly, Szepesi – Nagy I., Albert, Rákosi – Bene, Farkas. Szövetségi kapitány: Baróti Lajos
Gólszerző: Csiszlenko (3.), Porkujan (47.), illetve Bene (57.)