Super Bowl: Bradyék ötödször vagy Ryanék először? Ma este kiderül!

Vágólapra másolva!
2017.02.05. 10:26
null
A legtöbb pontot szerző csapat vagy a legkevesebbet engedő diadalmaskodik? (Montázs: NSO)
Elérkezett a nap, amelyre egész Amerika, na meg persze picit mi is vártunk, ma – magyar idő szerint már hétfő 0.30-kor – kezdetét veszi a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2016–2017-es szezonjának nagydöntője, az 51. Super Bowl. A szezon legjobb támadósorával bíró Sólymok vagy az ellenfeleknek a legkevesebb pontot engedő Hazafiak örülhetnek? Hétfő hajnalra minden kiderül. A találkozóról ezúttal is élő tudósítással jelentkezünk!

MINDEN AZ 51. SUPER BOWL ELŐTT EGY HELYEN!

ALAPINFORMÁCIÓK

Pedig mintha csak tegnap lett volna, hogy szeptember 9-ére virradóra a bajnok Denver Carolina elleni drámai elleni sikerével megkezdődött az idény, és máris elérkeztünk a nagy naphoz.

A találkozót magyar idő szerint 2017. február 6-án 0.30-kor kezdik, Magyarországról ezúttal is a Sport Tv jelentkezik élő közvetítéssel, sőt, a csatorna már 22 órakor bejelentkezik a „Trash Talk” című műsorral. A helyszíni közvetítésben ezúttal is Faragó Richard tudósít, mellette szakértőként Bencsics Márk működik közre.


Az 51. finálénak a Houston hazai pályájául szolgáló, NRG Stadium ad otthont. A texasi városban ez lesz a harmadik finálé, és a második ebben a létesítményben (korábban Reliant Stadiumnak hívták).

Az amerikaiak jó szokásuknak megfelelően óriási show-t építenek a találkozó köré, a mérkőzés előtt Luke Bryan énekli el a himnuszt. A másik kiemelt esemény a félidei műsor, amelyben ezúttal Lady Gaga lép fel.

Ki kell térni az ilyenkor szintén nagy teret kapó reklámokra is, a Super Bowlon egy félperces spotért 5 millió dollár körüli összeget kell kicsengetni. Délután jelentkezünk az idei legjobb – eddig kiszivárgott – reklámokkal!


A találkozó főbírója Carl Cheffers lesz.

STATISZTIKÁK ÉS A CSAPATOK ÚTJA A SUPER BOWLIG

A FEHÉR MEZ A NYERŐ?!
A találkozónak hivatalosan az Atlanta lesz a házigazdája, így a Falcons választhatta ki, melyik mezben szeretne szerepelni, a Sólymok választása pedig a pirosra esett, így a Patriots a fehér, idegenbeli dresszben lép pályára. Az előző 12 Super Bowlból 11-et a fehér mezben játszó nyert meg. A 12. meccsen pedig a 12-es mezben játszó Aaron Rodgers vezette sikerre a Packerst. Tom Brady 12-esben, Matt Ryan 2-es mezben szerepel. Tegyük hozzá, a konferenciadöntőben a Falcons legyőzte Rodgerséket, akik fehér mezben játszottak…

LEGJOBB TÁMADÓSOR–LEGJOBB VÉDELEM: 1–5
Unalomig elcsépelt közhely, hogy a meccseket a támadósor nyeri a meccseket, a védelem nyeri a bajnokságot. Bár a Super Bowlt a legjobb/legkomplettebb csapat nyeri meg, épp tavaly jött elő ismét a közhely jogosságának kérdése, amikor az átlagon aluli (vagy nevezzük gyengének) támadósor is belefért, mert annyira jó volt a denveri védelem.

A Falcons 540 pontot szerzett az alapszakaszban, ez 71-gyel több mint a második Saints (469), és 99-cel több mint a harmadik Patriots (441) termése. A Patriots 250 pontot kapott az alapszakaszban, ez 34-gyel kevesebb mint a második helyen végző Giants (284) és 42-vel kevesebb mint a harmadik helyen záró Seahawks (292) mutatója. Eddig hatszor találkozott a Super Bowlban a legtöbb pontot szerző csapat a legkevesebbet engedővel, a közhely pedig itt hatványozottan működni látszik: eddig csupán az 1989-es 49ers volt képes arra, hogy legjobb támadósorú csapatként legyőzte a legjobb védelműt.

A LEGJOBB TÁMADÓK–A LEGJOBB VÉDŐK
szezon legjobb támadók pont/meccs legjobb védők pont/meccs eredmény
2016 Falcons 33.8 Patriots 15.6 ?
2013 Broncos 37.9 Seahawks 14.4 8–43
1990 Bills 26.8 Giants 14.2 19–20
1989 49ers 26.8 Broncos 14.1 55–10
1984 Dolphins 32 49ers 14.2 16–38
1978 Cowboys 24 Steelers 12.2 31–35
1966 Chiefs 32 Packers 11.6 10–35
BRADY ÉS BELICHICK HETEDSZER – EDDIG MINDIG EGY TD-N BELÜL!

Bár a legutóbbi három fináléból kettő is nagy pontkülönbséget hozott, a Broncoszal szemben a Patriots 2000-es évekbeli döntői rendre egy pontszerzésen belüli különbséggel dőltek el.

2001: Patriots–Rams 20–17
2003: Patriots–Panthers 32–29
2004: Patriots–Eagles 24–21
2007: Patriots–Giants 14–17
2011: Patriots–Giants 17–21
2014: Patriots–Seahawks 28–24

Sőt, mit több, egészen az utolsó (másod)percig nem voltak lefutottak:

• 48 yardos Adam Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 20–17
• 41 yardos Adam Vinatieri-mezőnygól az utolsó másodpercekben, 32–29
• Rodney Harrison-interception az utolsó másodpercekben, 24–21
• Plaxico Burress-TD az utolsó percben, 14–17
• Ahmad Bradshaw-TD az utolsó percben, 17–21
• Malcolm Butler-interception az utolsó másodpercekben, 28–24

A SUPER BOWL GYŐZTESEI
6 – Pittsburgh Steelers
5 – Dallas Cowboys, San Francisco 49ers
4 Green Bay Packers, New England Patriots, New York Giants
3 – Denver Broncos, Los Angeles/Oakland Raiders, Washington Redskins,
2 – Miami Dolphins, Baltimore/Indianapolis Colts, Baltimore Ravens
1 – St. Louis Rams, Kansas City Chiefs, Chicago Bears, New York Jets, Tampa Bay Buccaneers, New Orleans Saints, Seattle Seahawks
ELSŐ NEGYEDBEN NEM SZEREZTEK MÉG PONTOT BRADYÉK!
Bármilyen hihetetlenül is hangzik, Tom Brady irányításával a Patriots még nem szerzett pontot Super Bowlban az első negyedben. Még a szinte minden létező rekordot megdöntő 2007-es támadósornak sem sikerült az a Giants ellen, sőt, mint fentebb látszik, pont ezen nagydöntőn szerezte a legkevesebb pontot a Patriots a Belichick, Brady érában.

2001: Rams–Patriots 3–0
2003: Panthers–Patriots 0–0
2004: Eagles–Patriots 0–0
2007: Giants–Patriots 3–0
2011: Giants–Patriots 9–0
2016: Seahawks–Patriots 0–0

A SZEZONBAN VISZONT MINDKÉT CSAPAT ELKÉPESZTŐ AZ ELSŐ NEGYEDBEN
A Falcons 139–68-ra nyerte az alapszakaszban az első negyedeket, ennek következtében pedig általában a saját játékát játszhatta, nem kellett változtatnia a rendszeres hátrányok miatt. Igen ám, de a New England sem panaszkodhat a kezdésekre, 130–32 volt a Patriots első negyedbeli mérlege az alapszakaszban.

TOVÁBBI STATISZTIKÁK ITT!

A Falcons döcögősen indította a szezont, rögvest az első meccsét elveszítette, az első hét fellépésből háromszor, az első 12-ből ötször hagyta el búsan a pályát. Azóta viszont szárnyalnak a Sólymok, sorozatban hat sikert arattak, és bejutottak az 51. Super Bowlba. A formára a Patriotsnál sem lehet panasz, a Tom Brady eltiltását követő időszakból 14 meccsből 13-at megnyert a csapat, november 13. óta pedig egyhuzamban kilencet. BŐVEBBEN A CSAPATOK ÚTJAIRÓL ITT!

Az Atlanta Falcons lett az NFC bajnoka (Fotó: ajc.com)
Az Atlanta Falcons lett az NFC bajnoka (Fotó: ajc.com)

HA A MADDENNEK IGAZA LESZ, PARÁDÉS VÉGJÁTÉKRA VAN KILÁTÁS!

Az amerikai futball szerelmesei jól tudják, hogy az aktuális Super Bowl előtt megtartják a népszerű játék, a Madden legfrissebb szériájával a döntő szimulációját is. Nincs ez máshogy az Atlanta Falcons és a New England Patriots randevúja előtt sem.

Most a teljes történelmen nem megyünk ismét végig – akit érdekel, ide kattintva tájékozódhat a meccsekről –, de a lényeg, hogy bár tavaly nagyon melléfogott a program, még így is 9–4-gyel áll.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az 51. Super Bowlt?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

AZ 51. SUPER BOWL SZIMULÁCIÓJA

A Falcons Tevin Coleman 15 yardos elkapásával szerez vezetést az első negyedben, amit Chris Hogan 38 yardos elkapása egalizált. Az Atlanta Devonta Freeman 5 yardos futásával vette vissza a vezetést, és 17–10-es előnnyel mehetett a nagyszünetre.

A második félidőben Dion Lewis 9 yardos elkapásával ismét iksz volt, aztán egy újabb mezőnygólt szerzett a Pats, és három negyed után 20–17-re vezetett.

A záró felvonásban Mohamed Sanu 12 yardos touchdownjával ismét a Falconsnál volt az előny, majd jött az utolsó játék.

És akkor most minden további nélkül itt a mostani szimuláció végjátéka – aránylag drámaira sikerült



DÍJKIOSZTÓ: MATT RYAN AZ MVP, KHALIL MACK AZ ÉV VÉDŐJE

Az előző idényben 21 TD-passzára 16 interception és 5 elveszített fumble jutott, 89-es irányítómutatója pedig jóindulattal is középszerűnek számított. A mostani szezonban azonban csapatával együtt ő is szárnyalt. 4944 yardjánál csak Drew Brees (5208) termése volt több, 38 touchdownját csak Aaron Rodgers tudta felülmúlni (40), miközben csupán hét labdaeladása volt, és a 117.1-es irányítómutatóval konkrétan a liga legjobbja volt. Ahogyan az Atlanta Falcons is a pontszerzésben, 540-ig jutott a gárda, alaposan lehagyva az üldöző Saints (469), Patriots (441) duót. A Falcons tehát egy részsikert elkönyvelhet, miután Ryant, és nem Bradyt választották meg a legértékesebb játékosnak.

Érdekesség, hogy az alapszakasz MVP-cím az elmúlt években nem jó előjel a Super Bowl-gyűrűt illetően, legutóbb Kurt Warner lett bajnok, miután a legértékesebb játékosnak választották meg – még az 1999-es idényben…

A DÍJKIOSZTÓRÓL BŐVEBBEN ITT!

NFL 2016, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2017. 1. 7–8.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Miami Dolphins (6.) 30–12
Houston Texans (4.)–Oakland Raiders (5.) 27–14
NFC
Seattle Seahawks (3.)–Detroit Lions (6.) 26–6
Green Bay Packers (4.)–New York Giants (5.) 38–13
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2017. 1. 14–16.)
AFC
New England Patriots (1.)–Houston Texans (4.)
34–16
Kansas City Chiefs (2.)–Pittsburgh Steelers (3.)
16–18
NFC
Dallas Cowboys (1.)–Green Bay Packers (4.) 31–34
Atlanta Falcons (2.)–Seattle Seahawks (3.) 36–20
KONFERENCIADÖNTŐK (2017. 1. 22–23.)
AFC
New England Patriots (1.)–Pittsburgh Steelers (3.) 36–17
NFC
Atlanta Falcons (2.)–Green Bay Packers (4.) 44–21
SUPER BOWL 51 (2017. 2. 6.)
Atlanta Falcons (2.)–New England Patriots (1.) 0.30*
*NRG Stadium (Houston, Texas)
A Sport Tv minden mérkőzést élőben közvetít!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik