Győzelemmel hangolt a rangadóra a Budapest Wolves

Vágólapra másolva!
2012.09.22. 20:58
null
Storcz András pontokat érő elkapása volt a mérkőzés legszebb jelenete (Fotó: Kraus Gabriella, Hidvégi János)
A HFL (Hungarian Football League) 4. játéknapján a Budapest Wolves fogadta a Győr Sharksot, amelyet ugyan nagy különbséggel győzött le, a győriek mégis szépen búcsúzhattak a sorozattól.

 

Szombat délután teljes amerikaifutball-maraton fogadta a Rozsnyai utcába kilátogatókat, hiszen a napot a Budapest Wolves toborzója nyitotta, ezután a Farkasok junior együttese győzte le a Fejér Juniors, míg zárásképp a felnőtt csapat látta vendégül a győri Cápákat.

A mérkőzést ugyan a vendégek kezdhették, az első pontszerzés mégis a Wolves nevéhez fűződik. Cseperkáló Péter futásaival és Király Csanád elkapásaival ígéretesen haladt előre a hazai csapat, azonban egy büntetés megállította őket, így be kellett érniük Storcz András 35 yardos mezőnygóljával. (3–0)

Sóti László labdaszerzésének köszönhetően nem kellett sokat a pálya szélén töltenie a Wolves támadósorának. Ezúttal azonban Csizmazia László révén megtalálták a végzónát. (10–0)

Mielőtt viszont nagyon elhúzhattak volna a fővárosiak a Sharks egy látványos támadássorozat után szépített. Schwarz Ferenc 8 yardos futásával és Kövecses Attila jutalompontjával felzárkózott a Győr. (10–7)

Nem szakadt meg azonban a pontzuhatag mivel ezt követően a Wolves szerzett egyből újabb egységeket, Récsey Dávid 18 yardos passzát kapta el gyönyörűen Storcz András a végzónában. (17–7)

Ezek után felszívták magukat a védelmek, így a félidőben több pont már nem esett.

A harmadik negyed első labdabirtoklásából úgy tűnt, hogy eldönti a mérkőzést a Wolves, Récsey ezúttal Kalovits Gábort találta meg a végzónában. (23–7)

A negyedik negyedben, amikor már mindenki elkönyvelte a Wolves győzelmét, a Sharks Schwarz jó futásaira építve eljutott a végzónába. (23–13)

Ekkor azonban meglepetésre nem kétpontos akcióval próbálkoztak, amivel egy labdabirtoklásnyira szűkíthették volna a különbséget, ráadásul a jutalomrúgás is kimaradt. (23–13)

A végére két sikertelen győri punt-csel és még egy Csizmazia-touchdown maradt, így hazai győzelmet (30–13) ünnepelhetett a kilátogató 300 néző.

Kiss Zoltán a vendégek játékosa pozitívan értékelte a mérkőzést, amely szerinte a Sharks legjobban sikerült őszi mérkőzése volt. „Ez egy komoly változásokon átesett csapat amely, hogyha képes összerakni jobban a passzjátékát, akkor jövőre több sikerrel állhat helyt ebben a bajnokságban.”

„Nem játszottunk olyan jól, mint múlt héten, de mivel játékosaim többsége fejben már a jövő heti mérkőzésre gondolt, jó eredménynek tartom ezt a mai győzelmet” – tért ki a jövő hétre Lee Hlavka a Wolves vezetőedzője. Jövő héten ugyanis a Budapest Wolves a Budapest Hurricanes otthonába látogat, ahol első alkalommal mérkőzik meg a két magyar csapatok ellen még veretlen alakulat.

A mérkőzésről, amelyen valamelyik csapat sorozata megszakad, a hét folyamán előzetest olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on is!

HUNGARIAN FOOTBALL LEAGUE
4. FORDULÓ
Budapest Wolves–Győr Sharks 30–13 (10–0, 7–7, 6–0, 7–6)
A TELJES MENETREND
Dátum Hazai csapat Vendégcsapat Eredmény
2012. 09. 01. Újbuda Rebels Győr Sharks 45–14
2012. 09. 08. Győr Sharks Budapest Hurricanes 7–41
2012. 09. 16. Budapest Wolves Újbuda Rebels 38–0
2012. 09. 22. Budapest Wolves Győr Sharks 30–13
2012. 09. 29. Budapest Hurricanes Budapest Wolves
2012. 10. 06. Újbuda Rebels Budapest Hurricanes
2012. 10. 22. Döntő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik