NFL: lábtörés miatt újabb Patriots-sztár idénye ért véget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.28. 21:52
null
Sebastian Vollmer lábtörés miatt nem léphet már idén többet pályára (Fotó: Action Images)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots újabb vezéráldozatot követő győzelmen van túl, ezúttal a támadószekció fontos tagja esett ki.

 

 

A támadófal mindkét szélén bevethető, kiváló jobb tackle Sebastian Vollmer a Miami Dolphins ellen 3–17-ről 27–17-re megnyert mérkőzés harmadik negyedében sérült meg, és ligaközeli információk szerint hétfőn már meg is műtik törött jobb lábát, amelynek következtében a szezon során nem léphet már pályára.

Ezzel csatlakozott a New England-i csapat elit névsorához, Vince Wilfork belső védőfalember és Jerod Mayo linebacker már korábban kiesett az egész évre, de sérülések miatt Rob Gronkowski tight end, Danny Amendola elkapó, Aqib Talib cornerback és Tommy Kelly belsőfalember is több mérkőzést kihagyni kényszerült már, Shane Vereen futó pedig az első mérkőzés után került visszatérős IR-re.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Hazafiaknál ráadásul Tom Brady irányító pocsék formában kezdte a szezont, így igazán figyelemre méltó, hogy az együttes nyolc meccséből hatot is meg tudott nyerni.

A Tampa Bay Buccaneers a pocsék szezonkezdés mellett újabb fontos játékost vesztett el az idény hátralévő részére, ezúttal az elkapó Mike Williams került sérültlistára.

A Cincinnati Bengals linebackere, Rey Maualuga belső oldalszalag-sérülést szenvedett, a hírek szerint 3-4 hetet lesz kénytelen kihagyni.

A Denver Broncos tight endje, Julius Thomas jobb híreket kapott, a röntgenképe negatív lett a bokájáról.

Az Oakland Raiders várhatóan megbünteti védelmi koordinátorát, Jason Tarvert annak obszcén viselkedéséért, amit a Steelers elleni győzelem során mutatott.

A Houston Texans bejelentette, Case Keenum lesz a következő mérkőzésen a csapat irányítója.

NFL 2013, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
2013.10.25 2:25 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers 13–31
2013.10.27 18:00 Detroit Lions–Dallas Cowboys 31–30
2013.10.27 18:00 Kansas City Chiefs–Cleveland Browns 23–17
2013.10.27 18:00 New England Patriots–Miami Dolphins 27–17
2013.10.27 18:00 New Orleans Saints–Buffalo Bills 35–17
2013.10.27 18:00 Philadelphia Eagles–New York Giants 7–15
2013.10.27 18:00 Jacksonville Jaguars–San Francisco 49ers* 10–42
2013.10.27 21:05 Oakland Raiders–Pittsburgh Steelers 21–18
2013.10.27 21:05 Cincinnati Bengals–New York Jets 49–9
2013.10.27 21:25 Denver Broncos–Washington Redskins 45–21
2013.10.27 21:25 Arizona Cardinals–Atlanta Falcons 27–13
2013.10.28 1:30 Minnesota Vikings–Green Bay Packers 31–44
2013.10.29 1:30 St. Louis Rams–Seattle Seahawks
Szabadnapos: Chicago Bears, Tennessee Titans, Indianapolis Colts, San Diego Chargers, Baltimore Ravens, Houston Texans

*Londonban játszották


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik