Rice vállalná a szereplést a Steelers ellen

Vágólapra másolva!
2010.10.03. 16:27
null
Ray Rice pályára lépne a Pittsburgh otthonában (Fotó: Action Images)
Címkék
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 4. fordulója előtt is számos játékos küzd kisebb-nagyobb sérülésekkel. Az alábbiakban rövid összefoglalót mutatunk be az előző játékhéthez képest kieső, illetve sérültlistára kerülő játékosokról – a huzamosabb ideje nélkülözött játékosokról külön említést ezúttal nem teszünk. A magyar idő szerinti 19 órás forduló kezdete előtt böngésszék szubjektív erősorrendünket, illetve tekintsék meg a Fűzővel kifelé! mérkőzés beharangozóit!



A Pittsburgh Steelers sérültlistára tette, így a szezonban már nem lép pályára az első két mérkőzésen kezdő irányító, Dennis Dixon. Vasárnapi ellenfele, a Baltimore Ravens futósztárja, Ray Rice saját elmondása szerint játékra képes állapotban lesz a találkozó kezdetére.

Az Indianapolis Colts a még mindig sérült Pierre Garcon (szélső elkapó) után Donald Brown (futó) szolgálataira sem számíthat a csoportrivális Jacksonville Jaguars ellen, míg a szintén az AFC South-ban szereplő Houston Texans klasszis elkapója, Andre Johnson még pénteken sem edzett, így valószínűleg nem játszik az Oakland Raiders ellen.

 POWER RANKING
Hetente jelentkező erősorrendünkben a védelme repítette Steelers az új első. Tekintse meg a teljes listát!

A Seattle Seahawks linebackere, Leroy Hill Achilles-sérülés miatt került sérültlistára, csoportriválisa, és vasárnapi ellenfele, a St. Louis Rams futó fenoménját, Steven Jacksont pedig ágyéksérülése akadályozhatja a hétvégi játékban.

A hétfő esti (magyar idő szerint kedd hajnalban rendezendő) rangadón a New England Patriots nélkülözni kénytelen az előző héten a Buffalo Bills elleni 38–30-as sikerrel végződött mérkőzésen megsérülő veterán futóját, Fred Taylort, a kezdő posztot a legutóbbi alkalommal 16 futásból 98 yardot futó BenJarvus Green-Ellis tölti majd be.

 

 NFL 2010, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ  
2010. 10. 03. 19.00 Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens  
2010. 10. 03. 19.00 Green Bay Packers–Detroit Lions  
2010. 10. 03. 19.00 New Orleans Saints–Carolina Panthers  
2010. 10. 03. 19.00 Atlanta Falcons–San Francisco 49ers  
2010. 10. 03. 19.00 Buffalo Bills–New York Jets  
2010. 10. 03. 19.00 Tennessee Titans–Denver Broncos  
2010. 10. 03. 19.00 St. Louis Rams–Seattle Seahawks  
2010. 10. 03. 19.00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals  
2010. 10. 03. 22.05 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts  
2010. 10. 03. 22.05 Oakland Raiders–Houston Texans  
2010. 10. 03. 22.15 San Diego Chargers–Arizona Cardinals  
2010. 10. 03. 22.15 Philadelphia Eagles–Washington Redskins  
2010. 10. 04. 2.20 New York Giants–Chicago Bears  
2010. 10. 05. 2.30 Miami Dolphins–New England Patriots  
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
6 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
6 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
7 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
7 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
7 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
7 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik