Rövidnadrágos külügyminiszterek – így segít a Bayern két BL-győztese a rászorulókon

Vágólapra másolva!
2020.12.25. 17:07
null
Joshua KImmich és Leon Goretzka 250 ezer eurót <em>„</em>kapott<em>” </em> a Bayern Münchentől – a maszkok eladása utáni <em>„</em>részesedésként<em>” </em> (Fotó: AFP)
Joshua Kimmich és Leon Goretzka március 20-án elindította a #WeKickCorona nevű kampányát, küldetésük célja, hogy közvetítő szerepet töltsenek be az adakozni kívánó harmadik fél és a rászorulók között.


„A sikeres embereknek mindig segíteniük kell a rászorulókon” 
– Uli Hoeness, a Bayern München korábbi elnöke szavai a mai napig iránytűként szolgálnak a bajor fővárosban. A klub két labdarúgója, Joshua Kimmich és Leon Goretzka március 20-án indította el a #WeKickCorona nevű kampányát, kezdésként ketten együtt egymillió eurót ajánlottak fel karitatív szervezeteknek és szociális intézményeknek, amelyek a koronavírus-járvány elleni küzdelemben vesznek részt. Küldetésük célja, hogy közvetítő szerepet töltsenek be az adakozni kívánó harmadik fél és a rászorulók között.
„Mivel az egészség mindenekfelett áll, a szolidaritásra nagyobb szükség van, mint valaha. Egy csapatban játszunk! Mindenki segíthet” – olvasható Joshua Kimmich véleménye a We Kick Corona hivatalos honlapján.

A

z elmúlt hónapokban az összefogás még nagyobb méretet öltött, az akcióhoz csatlakozott a német élvonal korábbi és jelenlegi labdarúgói közül többek között Mats Hummels, Benedikt Höwedes, Jonas Hector, Julian Draxler, Julian Brandt, Sebastian Rode, Sead Kolasinac, Leroy Sané és Hans-Dieter Flick, míg Robert Lewandowski feleségével (Anna Lewandowska) együtt egymillió eurót ajánlott fel segítségnyújtásra. Más sportágak képviselői is örömmel álltak a nemes ügy mellé: Felix Neureuther (síelő), Dennis Schröder (kosárlabdázó), Mark Nzeocha (amerikaifutball-játékos), Philipp Grubauer (jégkorongozó), Alexander Zverev (teniszező) és Patrick Lange (triatlonos), de közszereplőként Johannes Oerding (énekes-dalszerző) és Felix Jaehn (lemezlovas) is a tettek mezejére lépett.

„Az akciónk elején furcsa érzésünk volt, mert Joshuával hozzá kellett szoknunk ahhoz, hogy pénzt kérjünk másoktól   – emlékezett vissza Leon Goretzka. – Valójában senkit sem kellett győzködnünk, minden játékos – különösen a német válogatottból – azonnal mellénk állt. A koronavírus-járvány első hullámát arra használtuk – amíg be voltunk zárva az otthonunkba –, hogy minél gyorsabban kijelöljük a teendőinket, ütőképes csapatot állítsunk össze, amely foglalkozik a kérésekkel, és igyekszik azonnal segíteni másokon. Gyorsan megtaláltuk a lehetőséget, és létrehoztuk a weboldalunkat, amelyre kizárólag pozitív visszajelzések érkeznek. Hihetetlenül büszkévé tesz minket, hogy eddig ötszáz projektet támogattunk.”

A legemlékezetesebb mind közül az augusztusi szerepvállalásuk volt: az Auschwitz-Birkenauban működő múzeumot támogatták hetvenötezer euróval. Az adomány segített a lengyelországi intézménynek a túlélésben, mert márciustól kezdődően az emlékhelyet hónapokon keresztül nem látogathatták turisták, így jelentős veszteséggel zárt a tavaszi és nyári időszakban (még ha júliusban újra is nyithatott szigorú korlátozásokkal). A felajánlott összeget oktatásra fordították: megmenekült a sportolókból rabokká váló embereknek emléket állító kiállítás, emellett megrendezhették a nemzetközi konferenciát is, amely az emlékezés fontosságáról szólt, és újabb eseményekkel hívták fel a figyelmet a rasszizmus elleni küzdelemre. Utóbbi élharcosa Leon Goretzka, aki már a Schalke labdarúgójaként többször felemelte hangját az idegengyűlölettel szemben, és személyesen foglalkozik gyerekekkel, akik elveszítették egy vagy több családtagjukat.

Kimmich és Goretzka különdíjat vehetett át Bajorország sportért is felelős belügyminiszterétől, Joachim Hermanntól az év sportgáláján (Fotó: Imago IMages)
Kimmich és Goretzka különdíjat vehetett át Bajorország sportért is felelős belügyminiszterétől, Joachim Hermanntól az év sportgáláján (Fotó: Imago IMages)


„A Schalke hilft! évek óta működő szervezet, amely kiváló munkát végez, és a játékosokkal karöltve mindent megtesz azért, hogy aktívan segítse a trauma elfogadását
  – mondta Leon Goretzka a DFB-nek adott interjújában.  – A gyász feldolgozását csoportfoglalkozásokon beszélik meg, a gyerekek könnyebben meg tudnak nyílni. Önmagában értékes felismerés volt, a jelenlétem és az érdeklődésem boldoggá tette őket. Tisztában vagyok vele, hogy futballistaként tekintenek rám, de civil emberként szeretnék segíteni. Ha felfigyelek kellemetlen témákra, vagy fejleményekre, amelyek megérintenek, már nem tudok, és nem is akarok hallgatni. Nem elég, hogy két napra megváltoztatom a profilképemet a közösségi oldalamon, valódi cselekvést és párbeszédet kezdeményezek. Állást foglalok, kifejtem a véleményem, megosztom az értékeimet és a gondolataimat, képviselem őket. Lehetőleg hitelesen.”

A PROJEKT SZÁMOKBAN
3900
adományozó
2600
pályázat
500
támogatott projekt
5
millió eurónál több adomány

Természetesnek mondható, hogy Joshua Kimmich és Leon Goretzka kezdeményezése mögé klubja beállt. A Bayern München címerével díszített maszkok eladásából kétszázötvenezer eurót szánt az egyesület a kampány segítésére május végén. A német rekordbajnok emellett bajor vetélytársait támogatta a nehéz időszakban: 35 alsóbb osztályú együttesnek tízezer-tízezer eurót utalt át.
„Fritz Waltert szeretném idézni, miszerint a válogatott játékosok »rövidnadrágos külügyminiszterek«  – mondta Leon Goretzka. – A digitalizáció és globalizáció világában a kijelentése hatványozottan igaz, szerepvállalásunk fontossága nap mint nap szembetűnővé válik. Népszerűek vagyunk, s ez együtt jár a felelősséggel, az értékek melletti állásfoglalással. Ugyanakkor világos: ha az ember a nyilvánosságban él, és bizonyos témákról nyilatkozik, számolnia kell az ellenszéllel. Gyorsan a világ jótevőjeként bélyegeznek meg valakit, ha jókor mond jó mondatokat. Tisztában vagyok azzal, hogy a pályán nyújtott teljesítményt el kell különítenem, és a pályán kívül hallatni a hangomat. Persze kaphatok negatív kritikát, hogy »Goretzka inkább maradjon csendben, és foglalkozzon a futballal«. Inkább megfordítanám a kérdést. Valóban csendben viseljem el a rasszista megnyilvánulásokat a szurkolóktól, mert elveszítettünk egy mérkőzést? Azokban a körökben, amelyekben mozogtam, az integráció és elfogadás magától értetődő volt. Ezért is sújtott le annyira, hogy a rasszizmussal és az idegengyűlölettel kapcsolatos esetek száma ismét nő. Sajnos igaz ez a labdarúgásra is, pedig a toleranciát és a nyitottságot kellene megcéloznunk.”

Leon Goretzka megnyilvánulásaival és cselekedeteivel sokakat ösztönzött, joggal kapta meg a GQ nemzetközi férfimagazintól az év sportembere díjat 2020-ban. A lap korábban olyan neves sportolókat tüntetett ki, mint Anthony Joshua (ökölvívó), Robert Whittaker (harcművész) vagy Lewis Hamilton (autóversenyző). Az éves bajor sportgálán is „tarolt” a Goretzka, Kimmich kettős, amely önkéntes munkájáért különdíjat kapott.

„A #WeKickCorona esetében az egzisztencia és szolidaritás a lényeg. Sok jótékonysági szervezet és intézmény ugyan konkrét segítséget tud nyújtani, de nincs köze a felelősséghez és alázatossághoz. Mi sikeresen építettünk hidakat, és az együttműködéseinknek köszönhetően kissé jobb hely lett a világ”      – zárta gondolatait Goretzka.

DINAMIKUS DUÓ
Nemcsak a pályán kívül dolgoznak össze Goretzkáék, a Bayern München idei meneteléséből is kivették a részüket. A bajor klub öt trófeával gazdagodott 2020-ban, s a felejthetetlen sikerekből oroszlánrészt vállaltak a keret német középpályásai. Noha Joshua Kimmich már Niko Kovac szakvezető regnálása idején is a középpályán kapott szerepet, Hans-Dieter Flick irányításával szilárdította meg a helyét a hatos pozícióban. Nem felejtett el azonban jobbhátvédként sem futballozni, a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-döntőben (1–0) korábbi szerepkörében sziporkázott, és adott csodálatos gólpasszt. A „duplaszűrős” (4–2–3–1-ben a védekező feladatú középpályáspáros gyűjtőneve) felállás nem lenne hatékony Leon Goretzka nélkül, aki éppolyan fáradhatatlanul robotol a pályán, mint játékostársa. A Schalkétól 2018 nyarán ingyen szerződtetett futballista mindent megtesz a fejlődésért, a koronavírus-járvány alatt több kiló izmot szedett magára, és állítólag nem rest a mérkőzések után hosszú órákon keresztül elemezni a saját játékát és hibáit. Ám a Bayern München szurkolói hetekig kénytelenek voltak a dinamikus duó nélkül élvezni az összecsapásokat, mert Kimmich térdsérülést szenvedett a Borussia Dortmund elleni rangadón november 7-én, Goretzka pedig december közepén dőlt ki.


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. december 19-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik