SZÖLLŐSI GYÖRGY
SZÖLLŐSI GYÖRGY
2019.05.24 23:32 Frissítve: 2019.05.25 07:44

Magyar kupadöntők – Szöllősi György jegyzete

 

Amikor a magyar futballszurkolók nagy része a szombat este fél nyolckor kezdődő Budapest Honvéd–Mol Vidi Magyar Kupa-döntőre figyel majd (jó hír, hogy tízezernél már biztosan többen lesznek a helyszínen is), bizonyosan akad, aki a második félidő közben át-átkapcsol az M4 Sportról a Sport1 közvetítésére, hiszen ott meg a Német Kupa fináléjában szurkolhatunk magyar válogatott játékosnak (ráadásul kettőnek is), 31 év óta először.

Akkor, 1988. május 28-án a fél ország ott ült a tévé előtt, és büszke izgalommal néztük, hogy a Német Kupa-döntő 81. percében az Eintracht Frankfurt magyar 10-ese az ellene elkövetett szabálytalanságért járó szabadrúgást mesterien tekeri a Bochum kapujának jobb felső sarkába. „Haj, de nagy gól, Lajos!” – kiáltotta a mikrofonba Gulyás László, s valóban pazar mozdulat, nagy gól volt, kupagyőzelmet ért. S hogy milyen fontos gól, azt az is mutatja, hogy bár sok magyar megfordult azóta a Bundesligában, sőt Lisztes Krisztián kupagyőztes is lett, a nagy presztízsű berlini döntőn Détári óta nem lépett pályára honfitársunk.

 
Német Kupa: Détári a példa – 31 év után ismét magyar(ok) a döntőben 
Gulácsi babonából sárga mezben véd a döntőben

Most, a Kicker osztályzataival a napokban az év legjobb Bundesliga-játékosának bizonyuló magyar válogatott kapus, Gulácsi Péter minden bizonnyal ott lesz a lipcsei kezdőcsapatban a Bayern München ellen, s várhatóan az ugyancsak magyar válogatott Willi Orbán is. A neve és hagyománya alapján az egy hete sorozatban a hetedik, összesen 29. német élvonalbeli bajnoki címét megnyerő bajor csapat a favorit, idehaza is sokan szurkolnak Robert Lewandowskiéknak – a ZDF népszerű kommentátora, Réthy Béla azonban az RB Leipzig győzelmét jósolja a mai Nemzeti Sportban. Fantasztikus megkoronázása lenne a Bundesliga-első és a 2018-as év legjobb magyar labdarúgójának megválasztott Gulácsi idényének (na jó, örülnénk, ha a két júniusi válogatott meccsen még tovább gyarapítaná a sikereit...).

A szombati ellenfél münchenieknek is van egyébként magyar kupagyőztesük, a trófeahalmozó bajor klub első jelentős, országos címe az 1957-es kupagyőzelem volt – és Fazekas Árpád védte a Bayern München kapuját. Vagyis kapus Német Kupa-győztesünk is van már, de Fazekasék győzelméig még egyszer annyit, újabb 31 évet kell visszamenni az időben, mint amilyen régen Détári pompás szabadrúgásgólját ünnepelhettük sokan a képernyő előtt – időszerű lenne tehát egy friss kupasiker Berlinből. Mindenesetre ne feledjék, hogy a Honvéd vagy a Vidi játékosai mellett Gulácsi Péter és Willi Orbán is kupagyőztes lehet szombat este, még a Magyar Kupa ünnepélyes átadása után is érdemes lehet odakapcsolni…

2021.07.30 10:20:27

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021 Két bekkjéért és edzőjéért százmillió eurót kapott a Lipcse, még az ingyen elengedett Augustinért is beesik 21 millió....

2021.07.25 13:12:15

Német labdarúgás MTI/K. B.

A lengyel csatár a szakírók 563 szavazatból 356-ot megkapott.

2021.07.16 06:49:49

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021 Ha Sancho árának egy része a Cityé is, Dortmundban rekordmértékben bővülhet a kassza – és gyengülhet a csapat.

2021.07.08 17:52:30

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2021 Távozó legendák minden szinten Münchenben, a 150 milliós hiány miatt eladják Goretzkát, Comant vagy Sülét is?

2021.06.07 17:55:43

Német labdarúgás TÓTH ÁDÁM

„A támadóharmadban bárhol bevethető, mindig meglepi a védőket váratlan megoldásaival.”