Gyász: elhunyt az 1954-es vb-döntő utolsó résztvevője is

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 14:32
null
Elhunyt Horst Eckel, a németek utolsó berni hőse (Fotó: AFP)
Elhunyt Horst Eckel, az 1954-es világbajnokság döntőjében a magyar labdarúgó-válogatottat felülmúló német csapat fedezete, aki az utolsó, még élő résztvevője volt a finálénak. Az 1. FC Kaiserslautern korábbi kiválósága februárban lett volna 90 éves.

 


A Vogelbachban született egykori középpályás karrierje során kétszer nyert német bajnoki címet. Az NSZK válogatottjában 1952-ben mutatkozott be, 1958-ig összesen 32-szer ölthette magára a nyugatnémet csapat szerelését. Tagja volt az 1954-es berni vb-döntőben a mieinket 3:2-re legyőző együttesnek is – ő volt az utolsó még élő játékos a fináléban pályára lépők közül, anno pedig a döntő legfiatalabb résztvevője.

Eckel (balra) az 1954-es vb mind a hat meccsén pályára lépett (Fotó: AFP, archív)
Eckel (balra) az 1954-es vb mind a hat meccsén pályára lépett (Fotó: AFP, archív)

„A lefújáskor tudtuk, hogy világbajnokok vagyunk – idézte az MTI egy korábbi, a győzelemről szóló nyilatkozatát. – De azt, hogy ez otthon mennyit jelent az embereknek, azt csak akkor éreztük, amikor újra német földre léptünk. Nagyszerű fogadtatásban volt részünk.”

Eckel 1966-ban vonult vissza. Pályafutása befejeztével tanárként dolgozott Németországban. A Kicker kiemeli, haláláig szorosan kötődött a Kaiserslauternhez, a csapat hazai meccseire még a közelmúltban is rendszeresen kijárt.

A Szövetségi Érdemkereszttel is kitüntetett sportolót épp a múlt héten választották be a német labdarúgás hírességeinek csarnokába.

A Kicker és a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) „Bern utolsó hőseként” gyászolja. Érdekesség, hogy Eckel éltében rendre visszautasította ezt a titulust, „Teljesen normális ember maradtam" – hangoztatta.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a 77-szeres magyar válogatott korábbi kézilabdázó, Mohácsi Árpád

Kézilabda
Tegnap, 11:03

Schäfer András ismét a Bayern München ellen játszhat

Német labdarúgás
2025.12.03. 11:53

Gyász: elhunyt Szűcs István, a DVTK és a Nyíregyháza egykori játékosa

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 10:02

Gyász: 77 évesen elhunyt Sághi István sportújságíró

Egyéb egyéni
2025.12.01. 15:03

Gyász: elhunyt az olasz válogatott korábbi kapusa

Olasz labdarúgás
2025.11.25. 13:18

Gyász: elhunyt Hámori Jenő olimpiai bajnok kardvívó

Egyéb egyéni
2025.11.24. 11:51

Gyász: elhunyt a rangidős olimpiai bajnok, Nyikita Szimonyan, aki gólt lőtt a Népstadion avatóján

Minden más foci
2025.11.24. 07:17

Gyász: elhunyt Cselkó Tibor Európa-bajnok kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.11.20. 06:47
Ezek is érdekelhetik