Dortmund: Kagava sérülése súlyos, kihagyhatja a szezon hátralevő részét

Vágólapra másolva!
2011.01.26. 19:17
Címkék
A német első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund japán válogatott középpályásának, Kagava Sindzsinek eltört a lábközépcsontja, így nemcsak az Ázsia-kupa döntőjét kénytelen kihagyni, hanem – ügynöke tájékoztatása szerint – elképzelhető, hogy a szezon hátralévő részét is.

Kagava az Ázsia-kupa elődöntőjében, Japán Dél-Koreával vívott mérkőzésén szenvedett sérülést. Katarban kórházba szállították, ahol a röntgenfelvételek alapján megállapították, hogy eltört a lábközépcsontja.

Mint korábban beszámoltunk róla, a japán válogatott reménykedett, hogy Kagava már a döntőben is pályára léphet. Az orvosi jelentések szerint azonban a fináléban biztosan nem szerepelhet, sőt az ügynöke szerint elképzelhető, hogy a bajnoki idény hátralévő részében sem játszhat.

A Bild német lap információi szerint a japán játékos már vissza is repült Németországba, ahol további vizsgálatoknak vetik alá.

Kagava érzékeny veszteség lehet a BVB-nek, hiszen 17 mérkőzésen 8 gólt szerzett eddig az idényben. A japán futballista kiesésének köszönhetően viszont nőhetnek Hajnal Tamás csapatba kerülési esélyei.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
2 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
2 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
2 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
3 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
3 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik