Bundesliga: őrült végjáték Berlinben – győzött a Hertha!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.28. 17:27
null
Dárdai Pál (jobbra) így örült a második Hertha-gólnak (Fotó: AFP)
A Hertha BSC 2–1-ra legyőzte a Freiburgot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) nyitó fordulójában.


A Dárdai Pál vezette Hertha az egész mérkőzésen mezőnyfölényben játszott, kapura viszont nem volt igazán veszélyes, az első félidőben nem tudott lehetőségeket kidolgozni.

A 62. percben aztán megtört a jég, egy nagyszerű összjáték végén Vladimír Daridához került a labda, a cseh játékmester pedig 16 méterről kilőtte a kapu bal sarkát (1–0).

Nyolc perccel később Vedad Ibisevic kettőre növelhette volna a fővárosiak előnyét, ám a támadó tíz méterről estében a kapu mellé bombázott.

A 93. percben a Freiburg csapatkapitánya, Nicolas Höfler kiegyenlített! A középpályás egy szögletet követően fejelt a berlini kapuba (1–1). A slusszpoén a 95. percben jött, ekkor Julian Schieber elképesztő szerencsétlenkedés után a Freiburg hálójába gurított, így a Hertha 2–1-es sikerrel nyitotta a német élvonal 2016–2017-es kiírását.

Schieber győztes gólja

Ez a találkozó volt egyébként Dárdai Pál 50. Bundesliga-meccse a berliniek vezetőedzőjeként.

NÉMET BUNDESLIGA
1. FORDULÓ

Hoffenheim–RB Leipzig 2–2 (Rupp 55., Uth 83., ill. Kaiser 58., Sabitzer 90.)
Hertha–Freiburg 2–1 (Darida 62., Schieber 95., ill. Höfler 93.)
Borussia Mönchengladbach–Bayer Leverkusen 2–1
(A. Hahn 45+1., Stindl 85., ill. Pohjanpalo 79.)
Borussia Dortmund–Mainz 2–1 (Aubameyang 17., 89. – a másodikat 11-esből, ill. Muto 93.)
1. FC Köln–Darmstadt 2–0
(Risse 11., Modeste 61.)
Hamburg–Ingolstadt 1–1
(Wood 30., ill. Hinterseer 79.)
Augsburg–Wolfsburg 0–2
(Didavi 35., R. Rodríguez 89.)
Eintracht Frankfurt–Schalke 1–0
(A. Meier 13.)


AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 1 1 6–0 +6 3
2. Wolfsburg 1 1 2–0 +2 3
2. 1. FC Köln 1 1 2–0 +2 3
4. Mönchengladbach 1 1 2–1 +1 3
4. Hertha 1 1 2–1 +1 3
4. Borussia Dortmund 1 1 2–1 +1 3
7. Eintracht Frankfurt 1 1 1–0 +1 3
8. RB Leipzig 1 1 2–2 0 1
8. Hoffenheim 1 1 2–2 0 1
10. Ingolstadt 1 1 1–1 0 1
10. Hamburg 1 1 1–1 0 1
12. Mainz 1 1 1–2 –1 0
12. Freiburg 1 1 1–2 –1 0
12. Bayer Leverkusen 1 1 1–2 –1 0
15. Schalke 1 1 0–1 –1 0
16. Darmstadt 1 1 0–2 –2 0
16. Augsburg 1 1 0–2 –2 0
18. Werder Bremen 1 1 0–6 –6 0
Legfrissebb hírek

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21

A St. Paulitól érkezhet Lőw Zsolt lipcsei utódja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.30. 12:12

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

Légiósok
2025.05.29. 19:54
Ezek is érdekelhetik