Bundesliga: Klinsmann tíz hét után lemondott a Herthánál

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.02.11. 10:51
null
Jürgen Klinsmann felállt a Hertha kispadjáról (Fotó: AFP)
Lemondott posztjáról Jürgen Klinsmann, a német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője – döntéséről a korábbi német szövetségi kapitány a Facebook-oldalán tájékoztatta követőit. Klinsmann távozását a berlini klub a hivatalos honlapján megerősítette.

Az 55 esztendős szakember tavaly novemberben vette át a Hertha irányítását, a berlini együttes azóta kilenc bajnoki mérkőzésen három győzelem és három döntetlen mellett három vereséget jegyzett. Amikor Klinsmann leült a fővárosi alakulat kispadjára, a csapat a 16. helyezett Düsseldorffal azonos pontszámmal állt a Bundesliga tabellájának 15. helyén, most ennél valamivel jobb a helyzete, hiszen a 14. pozíciót foglalja el, és hat pontra eltávolodott az osztályozót jelentő helytől.

A korábbi német szövetségi kapitány regnálása alatt a Hertha a Német Kupában egy meccset játszott, a Schalke 04 elleni nyolcaddöntőjét hosszabbítás után 3–2-re elveszítette.

Klinsmann közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből kiderül, az elválást nem a klubvezetőség, hanem ő szorgalmazta a bizalom hiánya miatt.

„(…) Viszonylag rövid idő alatt rátaláltunk a helyes útra, a nehéz sorsolás ellenére hat pontra eltávolodtunk a kiesőzónától. Szilárd meggyőződésem, hogy a csapat eléri a célját, és bent marad az első osztályban – írta a Facebookon Klinsmann, akinek irányítása alatt a Hertha a tabella első hat helyezettjéből öttel is megmérkőzött (Bayern München, Borussia Dortmund, Mönchengladbach, Bayer Leverkusen, Schalke), de csak a Dortmundtól (1–2) és Bayerntől (0–4) kapott ki. – Vezetőedzőként ugyanakkor szükségem van a támogatásra, amit nem kaptam meg. Az egység, a kohézió és a létfontosságú tényezőkre való koncentráció a legfontosabb, különösen a kiesés elleni harcban. Ha ezt nem tudják garantálni, nem tudom kihasználni az edzői képességeimet, ezáltal nem tudom felelősséggel ellátni a munkámat. Így aztán arra a következtetésre jutottam, hogy lemondok a vezetőedzői posztról a Herthánál, és visszatérek a klub felügyelő bizottságába.”

KLINSMANN BEJEGYZÉSE A FACEBOOKON

Klinsmann döntését Michael Preetz sportigazgató meglepve fogadta. Mint azt a sportvezető a klub hivatalos honlapján elmondta, nem volt semmi előjele a játékosként világ- és Európa-bajnok szakember távozásának, ezért is érte váratlanul Klinsmann bejelentése.

A Hertha irányítását ideiglenesen Alexander Nouri másodedző és a jelenlegi edzői stáb veszi át.

A Hertha a téli átigazolási időszakban minden topligás klubnál több pénzt, 78 millió eurót költött új játékosok vásárlására. Ez az összeg közel a duplája annak, amit Dárdai Pál ténykedése alatt új futballisták szerződtetésére fordíthatott a fővárosi alakulat.

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 21 13 4 4 58–23 +35 43
2. RB Leipzig 21 12 6 3 53–25 +28 42
3. Borussia Dortmund 21 11 6 4 59–32 +27 39
4. Mönchengladbach 20 12 3 5 38–23 +15 39
5. Bayer Leverkusen 21 11 4 6 35–27 +8 37
6. Schalke 04
21 9 8 4 32–27 +5 35
7. Hoffenheim 21 10 3 8 31–32 –1 33
8. Freiburg 21 9 5 7 30–30 0 32
9. Eintracht Frankfurt 21 8 4 9 37–31 +6 28
10. Wolfsburg 21 7 7 7 25–26 –1 28
11. Union Berlin 21 8 2 11 25–32 –7 26
12. Augsburg 21 7 5 9 33–44 –11 26
13. 1. FC Köln 20 7 2 11 27–38 –11 23
14. Hertha BSC
21 6 5 10 25–37 –12 23
15. Mainz 21 7 14 31–48 –17 21
16. Fortuna Düsseldorf 21 4 5 12 20–42 –22 17
17. Werder Bremen 21 4 5 12 25–48 –23 17
18. Paderborn 21 4 4 13 26–45 –19 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik