Bundesliga: A problémák nagyobbak, mint gondoltam – Dárdai Pál

Vágólapra másolva!
2023.04.22. 21:25
null
Dárdai Pál a szombati mérkőzésen (Fotó: AFP)
A Hertha BSC vezetőedzői posztjára visszatérő Dárdai Pált váratlanul érte labdarúgóinak első félidőbeli leblokkolása, de mint mondta: a Werder Bremen elleni, 4–2-es hazai vereséget hozó szombati mérkőzés második játékrészében már biztatóbb volt a csapatjáték.

 

„Elfogadhatatlan, hogy saját közönségünk előtt ilyen kezdést engedünk az ellenfélnek, ráadásul egy majdnem közvetlen riválisnak – idézi a Kicker Dárdai Pál mérkőzés utáni értékelését. – Vannak feladatok, amiket csak összefogással, együtt lehet megoldani. Az erre való törekvést csak a második félidőben láttam a játékosaimtól, az elsőben mintha mindannyian magukkal lettek volna elfoglalva. Nem vállaltunk elég párharcot, és ha igen, mindig kicsit késve értünk oda, az ellenfél pedig profitált ebből.”

Ha nincsenek az első három gólt eredményező egyéni hibák, „talán elérhettünk volna valamit”, véli Dárdai, aki a második félidőben látottakkal már elégedett volt.

„De az világosan látszik, hogy a mentális felkészülés terén nagyon sok a feladatunk. Az első félidőben teljesen leblokkolt a csapat, erre nem számítottam. A fejekben nagyobbak a problémák, mint gondoltam” – folytatta Dárdai, aki emlékeztetett: jönnek még olyan meccsek, amelyeken közvetlen riválissal (Köln, Bochum, Stuttgart) kell megküzdeniük.

„Ezeken mindenképpen nyernünk kell. Az első pillanattól kezdve arról beszélek, hogy a következő hetekben csupán egyvalami számít: a bennmaradás kiharcolása. Ehhez azonban jobban össze kell dolgozniuk a játékosainknak, teljes odaadással harcolnunk kell egymásért.”

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ

Hertha BSC–Werder Bremen 2–4 (Ngankam 68., Lukebakio 79. – 11-esből, ill. Ducksch 6., 27., 51., Weiser 63.) tudósítás itt!

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 29 19 3 7 66–39 +27 60
2. Bayern München 29 17 8 4 79–33 +46 59
3. Union Berlin 28 15 7 6 43–31 +12 52
4. RB Leipzig 28 15 6 7 53–35 +18 51
5. Freiburg 28 14 8 6 41–37 +4 50
6. Mainz 29 12 9 8 49–40 +9 45
7. Bayer Leverkusen 28 13 5 10 51–41 +10 44
8. Wolfsburg 29 11 10 8 51–37 +14 43
9. Eintracht Frankfurt 29 11 9 9 49–45 +4 42
10. Mönchengladbach 28 9 9 10 43–45 –2 36
11. 1. FC Köln 29 8 11 10 40–47 –7 35
12. Werder Bremen 29 10 5 14 47–56 –9 35
13. Augsburg 29 8 6 15 38–54 –16 30
14. Hoffenheim 29 8 5 16 39–50 –11 29
15. Bochum 29 8 3 18 32–66 –34 27
16. VfB Stuttgart 29 5 10 14 36–51 –15 25
17. Schalke 28 5 9 14 26–52 –26 24
18. Hertha 29 5 7 17 35–59 –24 22

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik