Gyász: Óriási szerepet játszott az életemben – Jürgen Klopp Franz Beckenbauerről

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.09. 19:13
Az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Liverpool FC hivatalos honlapjának adott interjúban emlékezett meg a vasárnap elhunyt Franz Beckenbauerről Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere. Az 56 éves szakember beszélt kettejük személyes kapcsolatáról, valamint felidézte utolsó telefonbeszélgetésüket is.
Franz Beckenbauer Jürgen Kloppra is nagy hatással volt (Fotó: Imago Images)
Franz Beckenbauer Jürgen Kloppra is nagy hatással volt (Fotó: Imago Images)

„A 2006-os világbajnokság környékén, illetve a 2005-ös Konföderációs Kupán adatott meg nekem az a kiváltság, hogy közelebbről is megismerjem őt, s rögtön rájöttem néhány dologra. Az első benyomásom az volt, hogy ő a legjobb ember, akivel valaha találkozhatsz: kiváló társaság volt, egyszerre volt vicces és intelligens. Másrészt Franz megtanított nekem valamit, amiről akkoriban nem tudtam, hogy később majd a hasznomra válik. Ez pedig az, hogy lehetsz híres, szerepelhetsz sokat a médiában és lehetsz minden beszélgetés témája úgy, hogy közben önmagad vagy – ez volt Franz Beckenbauer – fogalmazott Jürgen Klopp, hozzátéve, hogy a német sajtó már hétfőn megkereste, de akkor nem nyilatkozott, mert fel kellett dolgoznia a hírt. – Fel kellett dolgoznom, mert Franz óriási szerepet játszott az életemben. Egyszer elmondtam neki, hogy »sokkal jobban ismerlek téged, mint te engem, mivel amióta az eszemet tudom, figyellek.« Az első pillanattól kezdve, amikor láttam játszani, megszerettem őt, annyira különleges volt a játéka.”

A Liverpool menedzsere ezután kifejtette, hogyan vált hasznára a „Császártól” kapott tudás.

„S mint mondtam, annak idején nem gondoltam volna, hogy odáig jutok, ahol most tartok. Többen ismernek, mint azt képes vagyok felfogni, és ha valaki találkozik velem, akkor én ugyanaz az ember vagyok, mint mindig. Szerintem nem lennék erre képes, ha nem találkoztam volna Beckenbauerrel, vagy épp Pelével. (...) Nem akarom ismételni magam, de nélküle számomra teljesen más lesz a világ” – mondta az 56 éves szakvezető, aki az utolsó emlékeit is felidézte Beckenbauerrel kapcsolatban.

Franz 75. születésnapja előtt a felesége, Heidi megkért, hogy vegyek fel egy videóüzenetet a születésnap alkalmából, én pedig körülbelül a most elmondottaknak a zanzásított változatát mondtam el benne. Tegnap visszanéztem a felvételt, de nagyon nehezen bírtam ki, mert belém csapott, hogy ő ezt minden bizonnyal látta, s így olyan dolgokat oszthattam meg vele, amelyeket telefonon nem mond el az ember. Néhány hónapja beszéltünk telefonon. Akkor saját elmondása szerint még jól volt, de lehetett érezni, hogy nincs valami jó bőrben. Franz most már jobb helyen van, de ettől még nagyon fog hiányozni” – mondta Klopp.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik