Dortmund: Klopp körbenézett leendő csapatánál - sajtóhír

2015.05.18. 17:21
Török médiahírek szerint a Borussia Dortmund labdarúgócsapatától távozó Jürgen Klopp a Fenerbahce irányítását veheti át a nyártól.

 

 

Az már eldőlt, hogy Jürgen Klopp hét év után távozik a Dortmund vezetőedzői posztjáról, az viszont még kérdéses, hol folytatja pályafutását. Könnyen lehet, hogy Törökországban, a Turkish Football ugyanis hétfőn közzétett egy képet, amelyen a 47 éves német szakember látható egy isztambuli repülőtéren. A DHA török hírügynökség szerint Klopp magánrepülővel érkezett a Boszporusz partjára, felesége és ügynöke, Marc Kosicke társaságában. Ezután állítólag Aziz Yildirimmel, a Fenerbahce elnökével találkozik, aki körbevezeti a klub edzőközpontjában.

A Fenerbahce a megjelent hírekre reagálva igyekezett lehűteni a kedélyeket. A sárga-kék egyesület közleményben cáfolta, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat Klopp-pal, egyben kérte a média képviselőit, hogy tartózkodjanak a csapatuk összezavarására irányuló pletykák terjesztésétől.

A címvédő Fener két fordulóval a vége előtt a török élvonalbeli bajnokság második helyén áll, három ponttal lemaradva a Galatasaraytól. A csapat szereplését tehát nem lehet katasztrofálisnak nevezni, mégis nagy az esély arra, hogy Ismail Kartal vezetőedző távozik a posztjáról az idény végén. Ez esetben pedig Jürgen Klopp mégis képbe kerülhet.

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:58

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:00

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58