Wolfsburg: „Állítólag ennél a klubnál mindenki k..va gazdag”

Vágólapra másolva!
2013.10.12. 13:51
Jan Polak, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolfsburg játékosa szerint nem igaz, hogy együttesénél mindenki csak a pénzért játszik.

„Állandóan azt halljuk, hogy ennél a klubnál mindenki k..va gazdag, pedig ez nem így van. Azt szajkózzák, hogy mi csak a pénzért játszunk, a futball pedig nem is érdekel minket. Megőrülök ezektől a sztereotípiáktól. Igaz, hogy nálunk kicsit többet keresnek a játékosok, mint máshol, de ettől még ugyanúgy imádjuk ezt a sportot” – mondta Polak a tz-online.de-nek nyilatkozva. Polak a tz-online.de-nek nyilatkozva.

A Bundesligában nyolc forduló után a bajnokság 14. helyén szerénykedő Wolfsburg az előző fordulóban a sereghajtó Braunschweig ellen kétgólos vereséget szenvedett, amelyet követően a szurkolók éles kritikával illették a csapatot.

„Mindenki tudja, hogy a Wolfsburgnál a Volkswagen áll a háttérben, és így a klub vezetősége egy picit több pénzt tud kínálni az átlagnál a játékosoknak. Hatalmas nyomás helyeződik ránk, amit nem könnyű feldolgozni, de a vereségnek semmi köze a pénzhez. Egyszerűen csak rosszul játszottunk” – tette hozzá Polak.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
6 órája

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.12.23. 21:49

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16
Ezek is érdekelhetik