Bundesliga: Szalai - szólista lett a korábbi mainzi muzsikusból

2012.11.08. 17:32
Címkék
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos honlapjának német nyelvű kiadása a Bundesliga 11. fordulójának pénteki nyitó meccse kapcsán hosszabb cikkben foglalkozik a Mainz magyar légiósával, Szalai Ádámmal.

Az anyag kiemeli, hogy míg Szalai a korábbi időszakban André Schürrlével és Lewis Holtbyval alkotott eredményes támadószekciót (mint ismert, a góljaik után rögtönzött „koncertet" adtak, amelyen Szalai volt az egyik zenész, légdobolt), addig ebben az idényben a magyar támadó szólistaként termeli a gólokat.

Első németországi mesterhármasával együtt már nyolc gólnál tart a szezonban, s a bayernes Mario Mandzukiccsal vezeti a góllövőlistát. Csak összehasonlításképpen: a Mainz pénteki ellenfele, a Nürnberg összesen szerzett nyolc találatot, ráadásul mindegyiket más játékos révén.

„Nemcsak a góllövés a feladatom a meccseken, ugyanúgy a védekezésből is ki kell vennem a részem" – idézi a FIFA Szalait, akinek érdemeit edzője, Thomas Tuchel is elismeri.

„Szeretnénk, ha Ádám folytatná a kiváló sorozatát. Fizikai paraméterei és pozitív karaktere révén fontos része a csapatunknak" – így Tuchel.

Legfrissebb hírek

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
2 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
16 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
23 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
24 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
42 perce

F1, Brit Nagydíj, sprintverseny

F1
43 perce

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
50 perce

Váltómezben egymás ellen Kanada és Marokkó, tiszta kékben a franciák, hagyományos dresszében Paraguay – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik