Hajnal Tamás: Sajnos hullámzó a játékunk

Vágólapra másolva!
2012.09.26. 09:59
null
Hajnal legutóbb nem kapott szerepet a Stuttgartban
Címkék
Noha még csak a Bundesliga ötödik fordulójánál tartunk, nem túlzás kijelenteni, hogy a VfB Stuttgartra sorsdöntő mérkőzés vár szerda este. A 17., azaz kieső helyen álló csapat középpályása, Hajnal Tamás természetesen azt reméli, hogy innentől csak felfelé vezet az útjuk.

 

– A Kicker szaklap kezdőnek tippeli a Hoffenheim ellen. Tényleg az lesz?
– Meglátjuk – felelte a Nemzeti Sportnak Hajnal Tamás. – A stuttgarti szokásoknak megfelelően a meccs előtti utolsó megbeszélésén, két és fél, három órával a kezdést megelőzően fedi fel lapjai Bruno Labbadia vezetőedző. Addig csak reménykedni tudok abban, hogy az első perctől a pályán lehetek.

HEYNCKES: NEM VOLT KÖNNYŰ

„Nem volt könnyű győzelem a Wolfsburg elleni, annak ellenére sem, hogy végig mi irányítottunk. A meccs csak a második gólnál dőlt el – mondta Jupp Heynckes, a Wolfsburg ellen 3–0-s győzelmet arató Bayern München vezetőedzője. – Ennek ellenére több gólt is szerezhettünk volna.”

 

Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund edzője szerint feleslegesen látványosra sikeredett az Eintracht Frankfurt (3–3) elleni meccsük.

 

„Igazságos döntetlen született, egy rendkívül látványos mérkőzésen. Igaz, sokkal látványosabb volt, mint amit mi szerettünk volna” – mondta a dortmundi szakember.

– Vasárnap, a Werder Bremen otthonában csak a kispadon jutott önnek hely. Meglepte?
– Mindig úgy készülök, hogy játszom, de az összeállítás kijelölése nem az én feladatom. Aggódnom azért talán nem kell: a menedzserünk éppen a brémai meccsünk előtt említette, hogy elégedett volt az azt megelőző két mérkőzésünkön mutatott teljesítményemmel. Ne feledjük, csütörtökön még a Steaua ellen játszottunk az Európa-ligában, vasárnap a Werder várt ránk, most pedig jön a Hoffenheim, szerintem érthető, ha Labbadia igyekszik forgatni a csapatot. Ha hétről hétre nem jutnék szóhoz, más lenne a helyzet, így azonban nem hinném, hogy több szót érdemel az eset.

– Más téma, igaz, korántsem hálás: a tizenhetedik helyezésükről volna szó.
– Erről tényleg nehéz mosolyogva beszélni. Nem kaptuk el jól a rajtot, és ugyan az első két forduló gyengélkedését még ráfoghattuk arra, hogy egyidejűleg az Európa-liga-csoportkörbe jutásért csatáztunk, most már muszáj összekapnunk magunkat. Sajnos hullámzó a játékunk, olykor meccseken belül is váltják egymást a jó, illetve a rossz periódusok. Folytathatnám azzal, hogy a Bayern elleni hat egyes vereséget ne soroljuk ide, de az első harminc perc Münchenben is a miénk volt, még vezettünk is, aztán kaptunk hatot... Hogy megkezdhessük a felzárkózást, ahhoz elöl-hátul, vagyis a helyzetkihasználásunkon és a védekezésünkön is javítanunk kell. Vasárnap is két gólt ajándékoztunk a brémaiaknak az első félidőben – a végén még mi örülhettünk a kettő kettes döntetlennek.

– Legyen félig teli az a bizonyos pohár: hogy nulla kettőről kiegyenlítettek, arról tanúskodik, van tartásuk.
– Jellemző ránk, hogy a kritikus helyzetekre jól reagálunk. Ha gond van, akkor sem adjuk fel, sőt ha lehet, még fokozzuk a tempót. Más kérdés, hogy nem szerencsés gyakran ilyen szituációba keveredni. Jó lenne, ha egyszer végre mi vezetnénk, és az előnyünket meg is őriznénk a lefújásig.

A TELJES INTERJÚBAN (AMELYET A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN OLVASHAT) HAJNAL TAMÁS A VÁLOGATOTT GONDJAIRÓL IS BESZÉL.

Legfrissebb hírek

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
8 perce

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
17 perce

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
17 perce

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
31 perce

Dancsházy-Nagy Tamás: Nem szabad, hogy az elmaradt asszó megzavarja a fejeket

Egyéb egyéni
1 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik