Bundesliga: a szövetség elutasította a fellebbezést Huszti ügyében

Vágólapra másolva!
2012.09.18. 15:17
Címkék
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) fegyelmi bizottsága kedden elutasította a Hannover 96 fellebbezését, amelyet a klub Huszti Szabolcs kiállítása és eltiltása ellen nyújtott be hétfőn.

„A vizsgált szituációban a játékvezető tévedése nem nyilvánvaló, sőt, ellenkezőleg, a bíró a szabályoknak megfelelő döntést hozott” – áll a DFB indoklásában.

A magyar középpályás szombaton, a 93. percben győztes gólt szerzett a Werder Bremen elleni, 3–2-re megnyert találkozón, de mivel örömében levette a mezét, kirohant a szurkolókhoz és a kerítésre is felkapaszkodott, a játékvezető két sárga lapot adott neki, így kiállította.

A Hannover a fellebbezéssel azt akarta elérni, hogy Huszti egyik sárga lapját és így a pirosat töröljék a jegyzőkönyvből, ennek megfelelően a játékos automatikus egymeccses eltiltása – amely a kiállítással együtt jár – sem lépett volna érvénybe.

Az 51-szeres válogatott Huszti – aki 2010 szeptemberében jelezte, hogy nem akar többet a magyar nemzeti csapatban szerepelni – az idén nyáron tért vissza az orosz Zenitből a Hannoverbe, amelynek színeiben eddig három bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett és öt találatot készített elő.

A 29 éves Husztit a múlt héten a Kicker című szaklap a 2. forduló legjobbjának választotta meg, és a Bundesliga honlapján zajló, a 3. kör legjobbja címért kiírt szavazást is egyelőre fölényesen vezeti a magyar játékos.

Legfrissebb hírek

Csend, rendelet – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
5 órája

Szerdai sportműsor: Ferencváros–Noa visszavágó a BL-ben

Minden más foci
5 órája

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
5 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
5 órája

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
6 órája

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
6 órája
Ezek is érdekelhetik