Repült a söröspohár, félbeszakadt a St. Pauli-Schalke

Vágólapra másolva!
2011.04.01. 22:48
null
Nemcsak a St. Pauli játékosainak volt durva a reakciója a Schalke kétgólos vezetése után – <br />egyik szurkolójuk sem bírta ki idegekkel a 90 percet (fotó: Reuters)
Címkék
A 88. percben 2–0-s Schalke-vezetésnél félbeszakadt a St. Pauli–Schalke találkozó a német labdarúgó-bajnokságban, miután egy szurkoló egy teli pohárral tarkón találta a kettes számú asszisztenst.

A játék épp a térfél szemközti oldalán folyt, amikor az asszisztens hirtelen összeesett, a televíziós ismétlésekből egyértelműen kiderült, hogy a partjelzőt a nézőtérről, a hazai szurkolók közül „érte a váratlan támadás” egy söröspohár képében.

Thorsten Schiffner jelezte az esetet Deniz Aytekin játékvezetőnek, aki rövid tanácskozás után az öltözők felé mutatott, azaz a 88. percben félbeszakadt az összecsapás.

A találkozó három pontjáról így a fegyelmi bizottság fog dönteni, ám az gyakorlatilag biztos, hogy a Schalke győzelmet könyvelhet el (kérdés, hogy 2–0-s vagy 3–0-s sikert).

A Schalke első gólját Raúl szerezte még az első félidőben, majd a 66. percben Julian Draxler pályafutása első Bundesliga-találatát ünnepelhette, miután két gólra növelte a vendégek előnyét. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a „királykékek” második találata egy perccel azt követően jött, hogy a játékvezető les miatt érvénytelenítette a hazaiak egyik találatát.

A második gól után egy perccel a bíró ráadásul a hazaiak közül kiállította második sárga lapja miatt Jan-Philipp Kallát, majd a 79. percben durva szabálytalansága után Fin Bartelst is, így a St. Pauli kilenc játékosra fogyatkozott a hajrára. A két piros lap mindegyike jogosnak tűnt.

ST PAULI–SCHALKE

0–1, Raúl


0–2, Draxler


A repülő söröspohár


BUNDESLIGA
28. FORDULÓ
St. Pauli–Schalke 0–2 (Raúl 26., Draxler 66.) – a 88. percben félbeszakadt
AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 27 19 5 3 54–16 +38 62
2. Bayer Leverkusen 27 16 7 4 56–34 +22 55
3. Hannover 27 16 2 9 39–36 +3 50
4. Bayern München 27 14 6 7 59–34 +25 48
5. Mainz 27 14 2 11 42–34 +8 44
6. Nürnberg 27 12 6 9 42–36 +6 42
7. Hamburg 27 12 4 11 43–44 –1 40
8. Freiburg 27 11 4 12 34–38 –4 37
9. Hoffenheim 27 9 9 9 42–39 +3 36
10. Schalke* 27 9 6 12 31–33 –2 33
11. 1. FC Köln 27 9 5 13 37–49 –12 32
12. Werder Bremen 27 8 8 11 37–53 –16 32
13. Eintracht Frankfurt 27 9 4 14 27–37 –10 31
14. Kaiserslautern 27 8 7 12 36–43 –7 31
15. VfB Stuttgart 27 8 5 14 46–49 –3 29
16. St. Pauli* 27 8 4 15 29–47 –18 28
17. Wolfsburg 27 6 9 12 31–40 –9 27
18. Mönchengladbach 27 6 5 16 38–61 –23 23
* A táblázat nem tartalmazza a St. Pauli–Schalke összecsapás eredményét!
Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
10 perce

A horvátok és a spanyok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
14 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
21 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
49 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
52 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
55 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
1 órája

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik