Petric lett a Bayern München végzete

2009.09.26. 20:30
null
Mladen Petric (10) gólöröme (fotó: Reuters)
Címkék
A Hamburger SV együttese zárja az élen a német labdarúgó-élvonal(Bundesliga) 7. fordulóját. A kikötővárosiak Mladen Petric góljával hazai pályán 1–0-ra verték meg a Bayern Münchent.

 

A Leverkusen délutáni sikere után a Hamburgnak is győznie kellett, ha az élen akarta zárni a fordulót. A kikötővárosiak viszont igazi rangadót vívtak, hiszen a Bayern Münchent fogadták.

A két fél kezdőcsapatában bőven voltak olyanok is, akik megfordultak korábban az ellenfélnél: a HSV-ből Jarolím, Zé Roberto és Trochowski, míg a Bayernből Butt, Van Buyten és Olic szerepelt régebben a riválisnál.

Az első negyed órában egy Robben-helyzetet jegyezhettünk fel, a holland szélső lövése kevéssel kerülte el Frank Rost kapuját. A félidő második felére a HSV is veszélyesebb lett; Petric fejese még elkerülte a kaput, de utána Buttnak egy percen belül kétszer is nagyot kellett védenie: előbb Boateng 16 méteres lövését tolta ki szögletre a jobb sarok elől, majd a sarokrúgás után Mathijsen nyolcméteres próbálkozását tette ártalmatlanná.

Bruno Labbadia, a Hamburg mestere lehetett elégedetlenebb az eredménnyel – ezt mutatja, hogy jobbhátvédje, Guy Demel helyett Marcus Berg személyében egy befejező csatárt hozott be.

Az északiak végül a 72. percben szereztek vezetést: Zé Robertóval szemben a csereként beálló Mario Gomez próbált védekezni, de látszott, hogy ez nem az ő specialitása. A brazil simán otthagyta őt, az alapvonalról középre gurított, a hosszú oldalon pedig Mladen Petric érkezett, és a bámészkodó védők mellől a hálóba lőtt.

PTERIC GYŐZTES GÓLJA
 
 

A 84. percben megzördült a HSV hálója is, ám Michael Weiner játékvezető a csereként pályára lépő Klose lesállása miatt érvénytelenítette a találatot. A HSV megnyerte a rangadót, s ezzel visszavette az első helyet a Leverkusentől.

 

BUNDESLIGA 1.
7. FORDULÓ    
Hamburg–Bayern München 1–0 (Petric 72.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Hamburg 7 5 2 17–7 +10  17
2. Bayer Leverkusen 7 5 2 14–5 +9  17
3. Schalke 7 4 1 2 9–5 +4  13
4. Werder Bremen 7 3 3 1 12–6 +6  12
5. Wolfsburg 7 4 3 15–14 +1  12
6. Bayern München 7 3 2 2 13–7 +6  11
7. Hoffenheim 6 3 2 1 9–4 +5  11
8. Mainz 7 3 2 2 10–12 –2  11
9. Eintracht Frankfurt 7 2 4 1 8–8 0 10
10. VfB Stuttgart 7 2 2 3 9–10 –1  8
11. Mönchengladbach 6 2 1 3 9–12 –3  7
12. Freiburg 6 2 1 3 8–12 –4  7
13. Bochum 7 2 1 4 8–14 –6  7
14. Hannover 7 1 3 3 6–8 –2  6
15. Borussia Dortmund 7 1 3 3 6–13 –7  6
16. Nürnberg 7 1 2 4 4–8 –4  5
17. 1. FC Köln 7 1 1 5 5–10 –5  4
18. Hertha BSC
6 1 5 5–12 –7  3

 

 

 

Legfrissebb hírek

A passzok terén domináltak az amerikaiak, Chris Richards pedig olyan, mint egy gép

Foci vb 2026
21 perce

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
1 órája

A végére ott a negyedik, az Egyesült Államok simán legyőzte Paraguayt

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay szépített Maurício góljával

Foci vb 2026
1 órája

Balogun megint beköszönt, a szünetre már három a hazai előny

Foci vb 2026
2 órája

Balogun két góljából csak a második érvényes, kettő az USA előnye!

Foci vb 2026
2 órája

Öngóllal szerezte meg a vezetést az Egyesült Államok, majd jött Balogun... – videó

Foci vb 2026
2 órája

Itt a vb első öngólja, vezet az USA! – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik