Hajnal Tamásék kikaptak az ősi riválistól

2009.09.26. 17:31
Címkék
A Bundesliga 7. fordulójának szombati játéknapján rendezett Ruhr-vidéki derbi a vendég Schalke 1–0-s győzelmével ért véget, így Hajnal Tamás csapata, a Dortmund az első forduló óta nyeretlen. Gólgazdag mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a bajnok Wolfsburg.
Ez a gól döntötte el a Ruhr-vidéki derbit (fotó: Reuters)
Ez a gól döntötte el a Ruhr-vidéki derbit (fotó: Reuters)

A közelmúlt statisztikája nem ígért túl sok jót a Dortmundnak a 134. Ruhr-vidéki derbi előtt: a BVB az utóbbi 21, Schalke elleni bajnokijából mindössze hármon tudott győzni, ráadásul a jelenlegi szezonban az első forduló óta nem nyert mérkőzést.

Ennek ellenére az igencsak óvatos kezdés után a hazaiak alakítottak ki először gólhelyzeteket, de Lucas Barrios több lehetőséget is elpuskázott. Illetve egy esetben a játékvezető hibázott, ugyanis az argentin – aki a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó IFFHS szerint 2008 legeredményesebb játékosa volt – lövése után a gólvonal mögé pattant a labda, de a spori ezt máshogy látta.

Ahogy ez lenni szokott, a kihagyott két-három dortmundi helyzet megbosszulta magát, és a vendég Schalke az első valamirevaló lehetőségét gólra váltotta: a 31. percben Jefferson Farfán volt eredményes Halil Altintop passzát követően.

Hiába támadott és birtokolta többet a labdát a Borussia, nem igazán tudott mit kezdeni a gelsenkircheniek fegyelmezett védekezésével. A folytatás után aztán a vendégek is vezettek néhány veszélyes támadást, de az eredmény már nem változott: a Dortmund ezt a Schalke elleni meccset is elveszítette, és visszacsúszott a tabella 15. helyére. Hajnal Tamás, a gárda magyar válogatott középpályása 75 percet töltött a pályán.

A bajnok Wolfsburg jó iramú alsószász derbit játszott a Hannoverrel, és győzelemmel feledtette szurkolóival a hétközi kupakudarcot. A „farkasok" Zvjezdan Misimovic szabadrúgásgóljával szereztek vezetést, és bár a „szomszédvár” nem adta olcsón a bőrét, végül a hazaiak 4–2-re győztek.

A Werder Bremen magabiztos diadalt aratott az eddig bravúrosan teljesítő Mainz ellen, és ezzel megelőzte a tabellán a Lőw Zsoltot végig soraiban tudó újoncot.

A Stuttgart magabiztosan nyert a Frankfurt otthonában, a mérkőzésen a húszesztendős Julian Schieber kétszer volt eredményes – bár az igazsághoz tartozik az is, hogy az Eintracht tíz emberrel fejezte be a meccset. A Leverkusen egy kései Simon Rolfes-gólnak köszönhetően szerezte meg a vezetést Kölnben, ahol a hazaiak sorsát végül Maniche kiállítása pecsételte meg – tovább tart tehát a „kecskések" gyenge szereplése.

 BUNDESLIGA
7. FORDULÓ
Köln–Leverkusen 0–1 (Rolfes 82.)
Dortmund–Schalke 0–1 (Farfán 31.)
E. Frankfurt–VfB Stuttgart 0–3 (Schieber 17., 31., Hitzlsperger 54.)
Bremen–Mainz 3–0 (A. Hunt 38., C. Pizarro 71., 82.)
Wolfsburg–Hannover 4–2 (Misimovic 8., Gentner 45., Haszebe 48., Dzeko 62., ill. Balitsch 38., Madlung 50. – öngól)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayer Leverkusen 7 5 2 14–5 +9  17
2. Hamburg 6 4 2 16–7 +9  14
3. Schalke 7 4 1 2 9–5 +4  13
4. Werder Bremen 7 3 3 1 12–6 +6  12
5. Wolfsburg 7 4 3 15–14 +1  12
6. Bayern München 6 3 2 1 13–6 +7  11
7. Hoffenheim 6 3 2 1 9–4 +5  11
8. Mainz 7 3 2 2 10–12 –2  11
9. Eintracht Frankfurt 7 2 4 1 8–8 0 10
10. VfB Stuttgart 7 2 2 3 9–10 –1  8
11. Mönchengladbach 6 2 1 3 9–12 –3  7
12. Freiburg 6 2 1 3 8–12 –4  7
13. Bochum 7 2 1 4 8–14 –6  7
14. Hannover 7 1 3 3 6–8 –2  6
15. Borussia Dortmund 7 1 3 3 6–13 –7  6
16. Nürnberg 7 1 2 4 4–8 –4  5
17. 1. FC Köln 7 1 1 5 5–10 –5  4
18. Hertha BSC
6 1 5 5–12 –7  3

 

Legfrissebb hírek

Vb 2026: hét gól született a második játéknapon – videós összefoglaló

Foci vb 2026
6 perce

Szatmári András az Eb előtt: Képesek vagyunk nyerni!

Egyéb egyéni
16 perce

Christian Pulisic nyilatkozott a sérüléséről

Foci vb 2026
18 perce

Amerikai pite: ezúttal tényleg bemutat a világnak az USA? – a 2. játéknap vb-kibeszélője

Foci vb 2026
39 perce

Paraguayi kapitány: leiskoláztak bennünket

Foci vb 2026
59 perce

Aranyos Imre élete ajándékának tekinti, hogy Csank János keze alatt futballozhatott

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdákat és stoplis cipőket loptak az angol válogatottól Kansas Cityben

Foci vb 2026
1 órája

Pochettino: Pulisic kapott egy rúgást a vádlijára, nem akartam rizikózni

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik