
Fotó: Reuters
A Bayern nagy harc után győzött

Fotó: Reuters
A Bayern nagy harc után győzött
A
Bayern München a Dortmundot fogadta a Bundesliga 19. fordulójának vasárnapi rangadóján az Allianz Arenában. A vendégek nagyszerűen kezdték a találkozót, és már a második percben megszerezték a vezetést.
BÚCSÚ SAGNOLTÓL
A Borussia Dortmund elleni német bajnoki előtt köszöntek el a Bayern München labdarúgócsapatának szurkolói Willy Sagnoltól, a „bőrnadrágosok” francia hátvédjétől, aki a múlt héten jelentette be hivatalosan is a visszavonulását.
„Milánó utolsó hőse is elbúcsúzik: köszönünk mindent, Willy!” – feszítettek ki egy transzparenst a bajorok szurkolói a találkozó előtt, arra célozva, hogy a 2001-es Bajnokok Ligája-döntőn győztes Bayernből az utolsó játékos is elköszönt a csapattól.
A kezdőcsapatban helyet kapó Hajnal Tamás indította a paraguayi Nelson Váldezt, aki lövésre vállalkozott a tizenhatos előteréből, és gyönyörűen tekerte a labdát Michael Rensing kapujának jobb felső sarkába.
A hazaiak hamar felébredtek a bekapott gól után, és két perccel később Zé Roberto veszélyeztetett, majd nem sokkal később Luca Toni próbálkozott lapos lövéssel, de a labda a kapu mellé ment.
A 17. percben ismét a müncheniek helyzete maradt ki: Franck Ribéry beadása után Miroslav Klose fejelt jól kapura, ám Roman Weldenfeller bravúrosan mentett.
A 24. percben ismét mentett a Dortmund kapusa, miután Ribéry a tizenhatos bal oldaláról a kapu jobb alsó sarkát vette célba, aztán a kipattanóra Zé Roberto csapott le, aki közelről lőtt a hálóba.
A Bayern az egyenlítés után sem vett vissza a tempóból, és két perccel a gól után Toni fordíthatott volna, ám nem találta el a kaput, pedig üresen fejelhetett az ötös bal sarkáról. Egy perccel később Klose szerezhette volna meg a vezetést, de Weldenfeller mentett a csatár lövése után.
A második félidőt a vendégek kezdték aktívabban. A játékrész elején kétszer is nagyot kellett védenie Rensingnek, előbb Nuri Sahin lövését hárította, majd Li Jung Pio próbálkozása után mentett.
A 62. percben nem Hajnalon múlt, hogy nem lett meg légiósunk második gólpassza. A magyar válogatott játékos a jobb oldalról ívelt a tizenhatos bal oldalán helyezkedő Florian Kringéhez, aki ordító helyzetben fejelt kapu mellé.
A Bayern München ezután nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt, hogy megszerezze a vezetést, és a 72. percben Zé Robertónak sikerült is betalálnia, ám a brazil klasszis lesen kapta a labdát, így a játékvezető kifelé ítélt szabadrúgást.
A 80. percben hatalmas helyzetet hagyott ki a hazai együttes. Ribéry passzolt a tizenhatos közepén helyezkedő Kloséhoz, aki nyolc méterről lőhetett kapura, de Weldenfeller hatalmas bravúrral hárított. Két perccel később válaszolt a Dortmund, Hajnal kiugratása után azonban a játékvezető lest ítélt.
A meccs hajrájában, a 87. percben végül a hazaiaknak sikerült feltörniük a Dortmund védelmét. Ehhez Felipe Santana nagy hibájára volt szükség, aki egy beadás után éppen Klose elé fejelt, és a támadó nem hibázott közelről. Klose a ráadás játékidőben még egyszer betalált, így végül 3–1-re győzött a Bayern München.
A német bajnokság másik vasárnap délutáni mérkőzésén a
Cottbus a Hannovert fogadta. Az első félidőben sokáig úgy tűnt, hogy nem esik gól, ám a 39. percben Dimitar Rangelov szépen fejelte a kapuba Iivica Ilijev beadását.
A 69. percben Rangelov a második gólját is megszerezte, a bolgár játékos ismét fejjel volt eredményes. Mindössze öt perc telt el, és a Hannover reményei végleg elszálltak, amikor Sztaniszlav Angelov belőtte a hazaiak harmadik gólját.
BUNDESLIGA 1.
19. FORDULÓ Bayern München–Borussia Dortmund 3–1 (Zé Roberto 24., Klose 87., 91., ill. Valdez 2.) |
Energie Cottbus–Hannover 3–1 (Rangelov 39., 69., Angelov 74., ill. Fahrenhorst 82.) |
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK |
Schalke 04–Werder Bremen 1–0 (Höwedes 48.) |
Karlsruhe–Hamburg 3–2 (Freis 49., 90., Federico 53., illetve Guerrero 7., Benjamin 48.) |
Leverkusen–VfB Stuttgart 2–4 (Kiessling 67., Hariszteasz 90., illetve Gomez 3., 75., Hitzlsperger 51., Khedira 90.) |
Wolfsburg–Bochum 2–0 (Dzeko 21., 85.) |
Mönchengladbach–Hoffenheim 1–1 (Baumjohann 44., illetve Welligton 89.) |
Eintracht Frankfurt–1. FC Köln 2–2 (Russ 33., Fenin 63., illetve Novakovic 57., 74. – 11-esből) |
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK |
Arminia Bielefeld–Hertha BSC 1–1 (Wichniarek 40., illetve Voronin 13.) |
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Hoffenheim | 19 | 12 | 3 | 4 | 45–24 | +21 | 39 |
2. Bayern München | 19 | 11 | 5 | 3 | 42–26 | +16 | 38 |
3. Hertha BSC | 19 | 11 | 4 | 4 | 30–22 | +8 | 37 |
4. Hamburg | 19 | 11 | 3 | 5 | 29–27 | +2 | 36 |
5. Bayer Leverkusen | 19 | 10 | 3 | 6 | 39–26 | +13 | 33 |
6. VfB Stuttgart | 19 | 9 | 4 | 6 | 32–24 | +8 | 31 |
7. Wolfsburg | 19 | 8 | 6 | 5 | 37–26 | +11 | 30 |
8. Schalke | 19 | 8 | 6 | 5 | 25–17 | +8 | 30 |
9. Borussia Dortmund | 19 | 7 | 9 | 3 | 29–23 | +6 | 30 |
10. Werder Bremen | 19 | 7 | 5 | 7 | 40–31 | +9 | 26 |
11. 1. FC Köln | 19 | 7 | 3 | 9 | 22–28 | –6 | 24 |
12. Eintracht Frankfurt | 19 | 5 | 5 | 9 | 26–33 | –7 | 20 |
13. Hannover | 19 | 5 | 5 | 9 | 22–35 | –13 | 20 |
14. Arminia Bielefeld | 19 | 3 | 9 | 7 | 18–29 | –11 | 18 |
15. Energie Cottbus | 19 | 4 | 4 | 11 | 15–32 | –17 | 16 |
16. Karlsruhe | 19 | 5 | 1 | 13 | 18–36 | –18 | 16 |
17. Bochum | 19 | 2 | 8 | 9 | 21–32 | –11 | 14 |
18. Mönchengladbach | 19 | 3 | 3 | 13 | 19–38 | –19 | 12 |