Van Basten lehet a Hamburg edzője az Európa-bajnokság után

Vágólapra másolva!
2008.01.21. 18:30
Német sajtóértesülések szerint Marco Van Basten, a holland nemzeti válogatott kapitánya az első számú esélyes a Hamburg vezetőedzői posztjára, amely egyesület a nyáron lezáruló Huub Stevens-éra utánra keres új trénert magának.
Marco Van Basten (balra) nagy elődök nyomdokában
Marco Van Basten (balra) nagy elődök nyomdokában
Marco Van Basten (balra) nagy elődök nyomdokában
Marco Van Basten (balra) nagy elődök nyomdokában

A ‘Bild am Sonntag’ hírei szerint Stevens és a HSV sportigazgatója, Dietmar Beiersdorfer a hétvégén németalföldi kirándulást tett, annak érdekében, hogy megtalálja az utódot.

Kiszivárgott információk szerint Van Basten a hamburgiak első választása, aki már korábban tudatta, a 2008-as Európa-bajnokság után új kihívás után néz.

Az AC Milan egykori aranylabdás csatára reagált is a hírekre:

“Érdekes feladat lenne, a Hamburg európai hírű klub, látok a munkában fantáziát. Mindenesetre nem akarok elhamarkodottan nyilatkozni a részletekről, ebben az ügyben még nem dőlt el semmi."

Van Basten neve korábban a Bayern Münchennél is felvetődött, Jürgen Klinsmannal együtt, végül utóbbi bizonyult befutónak a bajorok edzői posztjára. Érdekesség, hogy "Klinsihez" hasonlóan a hollandnak sincs klubtapasztalata.

Huub Stevens örökébe lépni pedig nem kis felelősségel fog járulni az észak-németeknél, hiszen a korábban a Schalkénél sikeres sztáredző bajnokesélyes csapatot faragott a kiesés ellen küzdő hamburgiakból.
Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Eurómilliókért igazolhat külföldre a 15 éves Vasiljevic Andrej

Minden más foci
2025.12.26. 19:24

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
2025.09.13. 20:31

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
2025.05.10. 23:42

Megtört a varázs: az előző torna hősének semmi sem jött össze

Foci Eb 2024
2024.07.07. 17:00

Ezen a napon született az Eb-döntők történetének egyik leghíresebb gólja

Foci Eb 2024
2024.06.25. 13:38

A hollandok visszaszerezték a biciklit – íme, az 1988-as Európa-bajnokság legjobb mérkőzése

Képes Sport
2024.04.13. 12:23

Hamburg: a Kölnnel a Fehérvárt búcsúztató svájci sapkás tréner az új vezetőedző – hivatalos

Német labdarúgás
2024.02.20. 13:11
Ezek is érdekelhetik