Népsport: Pelé fohászával indult a tavaszi szezon

Háromnaponta játszottak tétmeccseket az élvonal csapatai az 1972–1973-as futballbajnokság tavaszi szezonjára készülve, február 21. és 27. között a kupában (MNK) eljutottak a legjobb négyig, hogy aztán március első hétvégéjén folytatódjon a pontokért való küzdelem.

Úgy kezdődött, hogy a Ferencváros már a 16 közé sem került be, Dunaújvárosban kapott ki a csapat (soraiban Géczi Istvánnal, Páncsics Miklóssal, Bálint Lászlóval, Branikovits Lászlóval, Juhász Istvánnal), pedig már az első perc végén vezetett, mégis 1–3 lett a vége. Az NB I B-ben szereplő győztes edzője, Németh Gyula kollégánk (a Népsportnál fizetés nélküli szabadságot kapott, így lehetett tréner) hat pontban foglalta össze a siker összetevőit, élén az akarattal, benne a fegyelmezett játékkal.

De nem csupán a Fradi búcsúzott a fordulóban, a Komló Kazincbarcikán, a Salgótarján Szolnokon, a Pécs a BVSC, a Csepel a Bp. Spartacus ellen volt sikertelen. A következő kanyarban nem jutott be a nyolc közé a bajnoki címvédő Újpesti Dózsa a Megyeri úton kikapva a Videotontól (1–2), de követte őt a Diósgyőr (Vasas: 2–5), a Szeged (Tatabánya: 1–4), az Egyetértés (Kazincbarcika: 0–1), a ZTE (Szolnok: 0–1) és az MTK (Bp. Spartacus: 0–0) is.

A négy közé végül a Bp. Honvéd, a Vasas, a Videoton és a Szolnok került be. Így állt a kupahelyzet február utolsó napján, amikor félbeszakították a sorozatot, mert jött – a bajnokság. Az Újpesti Dózsa (23 pont) állt az élen 15 forduló után, a Ferencvárost (20) és a Vasast (19) megelőzve.

A tavaszi kezdés előtt a Népsport Pelétől idézett útravalóként: „Braziliából hozott csomagot a posta. Kemény műanyaglapokkal védett, díszes kiállítású évkönyvet, s hozzá egy hanglemezt. Pelé fohászával: »Oh, szent játék, mily könnyű és kellemetes dolog oltárodnál áldozni! Amikor megszólal a sípszó és a labda döngése visszhangzik a szívünkben. Egyre hangosabban és gyorsabban, mint a dob puffogása, amelytől bizseregni kezd az öreg ember talpa is... Végre játszhatok! Egészséges vagyok, újra itt a szép tavasz: futok, vállat vállhoz vetve küzdök majd a labdáért, s gólokat rúgok. Sokat! Amennyit csak tudok – mindannyiunk örömére. Istenem, de boldog vagyok!«”.

A világ akkori legjobbjától felemelők a szép szavak, a Népsport reményei viszont már visszarántottak mindenkit a magyar futballvalóságba. A szerkesztőségi cikk mentegetőzik, hogy annyi az elvárás, hogy felsorolni is nehéz, de: „Mindenki becsülettel végezze a kötelességét! Jókedvűen és a jövőben bízva, mert a közöny, még a manapság divatos, erőltetett blazírtság is öl.”      A tanulság pedig igazán érdekes:      „Sohasem jutunk a tennivalók végére, ha már holnap nem kezdünk munkához!”Miért nem már ma? – kérdezték sokan, hozzátéve, hogy úgy látszik, Pató Pál a legkeresettebb edző nálunk („Ej ráérünk arra még...!”).

A Képes Sport kézzelfoghatóbban fogalmaz, nem mentesen némi gúnytól. Feleki László azzal kezdi, hogy ha nem is világszínvonalat, de legalább valamilyen színvonalat elvárna, ahogy az is jó lenne, ha a 30 év körüli futballistáink a pályán, és nem a mulatóhelyeken bizonyítanák be változatlan fiatalságukat. És végül egy máig ható óhaj: „Szeretném, ha végre új nevek bukkannának fel az Orth–Pelé–Bozsik–Di Stefano–Puskás stb.-vitában.”

A lap egyébként haladt a korral, újra bevonta a tipplelésbe a számítógépet. Az ICT-1905 1964 óta létezett hazánkban, elsőként a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) tett szert rá, aztán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Csepel Vas- és Fémművek. Ma már múzeumi darab (szó szerint), de arra jó volt, hogy jósoljon. Nos, a valószínűségszámítás és a valóság megfelelt egymásnak, hiszen a gép a legfontosabb kérdéseket jól válaszolta meg, valóban az Újpesti Dózsa lett a bajnok a Ferencváros előtt, a Komló és a DVTK pedig kiesett. Az pedig százszázalékosan bejött, amivel a Képes Sport zárja tippjátékát:      „Bizonyos, hogy a »számítógép-bajnokság« az első alkalmazása a számítógépnek a sportban, s az is bizonyos, hogy nem az utolsó.”

Aztán már a pályán, az első meccsen, Salgótarjánban a Dózsa érvényesítette a papírformát (2–1), ám nem könnyen, hiszen Moór Ede, a Tarján mestere joggal mondta: „Megvertük saját magunkat...”      Gondolt itt arra, hogy a 88. percben kapták a második gólt úgy, hogy Bene Ferenc alaposan megforgatta a középhátvéd Kegye Zoltánt, így Dunai Antalnak nem volt nehéz dolga.

Nem volt igazán jó meccs az Egyetértés–Rába ETO (1–0), ám a körülményei jellemzőek voltak. A győri edző, Farsang Ferenc hosszú idő után újra betette volna a csapatba Korsós Istvánt, ám a jobb sorsra érdemes futballista derékfájdalmakra hivatkozva nem vállalta a játékot. Sokan „hátsó gondolatokat” kerestek, s igazuk volt. Némi noszogatásra Korsósból csak úgy ömlött a panasz. Farsang egyből ajtót mutatott a játékosnak, aki – a Népsport szerint „nem edzőjén állt bosszút, hanem egy közösségnek, a város sportjának fordított hátat”. Olyannyira, hogy a bajnokság végén elment Bábolnára (NB III, akkor negyedik vonal).

A pályán sem volt minden rendben, a tudósító a soroksári Siklósi Jánossal volt elégedetlen, mert „több energiát fordított társai szidalmazására, mint a játékra. Nem egy esetben, miután elvesztette a labdát, megállt, s másokban kereste saját hibáit. Harsány kiabálással vonta felelősségre az éppen hozzá legközelebb álló fiatal csatárt, majd a kispad felé fordult, színpadias mozdulatokkal játszotta el a mások miatt szenvedő játékos szerepét”.

A kupában remeklő Videoton simán kikapott a Vasastól (0–3), ami nem csoda, hiszen három kulcsjátékos, Hartyáni Gábor, Karsai László és Szalmásy Tamás hiányzott a csapatból. Ráadásul a Vasasban először játszott igazán jól a Szombathelyről érkezett Szabó Sándor.

Az MNK-ban leégő Fradi viszont biztosan nyert Diósgyőrben (4–1), köszönhetően elsősorban Mucha Józsefnek, aki három gólt szerzett. Csanádi Ferenc edző különösen a szélsőkkel, Engelbrecht Zoltánnal és Bartosik Jánossal volt elégedett. Három góllal zárta a fordulót Kozma Mihály is, a Bp. Honvéd csatára főszereplő volt a Zalaegerszeg ellen (6:0). Itt az volt az érdekesség, hogy ősszel a ZTE nyert 4–1-re, ám ezúttal éppen az hiányzott a játékából, ami akkor sikert hozott. Szőcs János edző megfogalmazásában:      „Képességek tekintetében a Bp. Honvéd eleve felülmúlt bennünket, s ezt a különbséget csak lelkes, kemény, az őszihez hasonló küzdő játékmodorral lehetett volna csak némiképp ellensúlyozni. Nem tudom, miért hiányoztak csapatunkból ezek a tulajdonságok.”Közrejátszhatott, hogy Bircsák Gusztáv játékvezető elnézte Kozma lesállását első góljánál, a 6. percben.

Nagy tanulságot fogalmazott meg Lakat Károly, a Csepel ellen küzdő Tatabánya (0–0) edzője:      „Lelkesedés nélkül még a hazai pályának sincs előnye.”Még úgy sem, hogy a Bányászban az egykori Újpesti klasszis, a Megyeri útról kiebrudalt Göröcs János remekelt – magányos farkasként.

A többi meccs nem hozott izgalmat, a Pécs győzelmére (SZEOL: 2–0), az MTK gyengélkedésére (Komló: 0–0) senki sem kapta föl a fejét. Összességében pedig a Népsport csak azt emelte ki, hogy a Bp. Honvéd, a Ferencváros és a Vasas a forduló 20 góljából 13-at szerzett.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a nézőszám meccsenkénti átlaga 7750 volt.