Szlovénia: menesztették az Olimpija vezetőedzőjét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 19:25
Menesztette Safet Hadzic vezetőedzőt az Olimpija Ljubljana labdarúgóklub, amely listavezető a szlovén élvonalban.

A fővárosiak szombaton házigazdaként 1–0-ra kikaptak a második helyezett NK Celje csapatától, így előnyük két pontra csökkent. A vereség miatt hétfőn Milan Mandaric klubelnök, Mladen Rudonja sportigazgató, illetve Safet Hadzic vezetőedző közösen elemezte a helyzetet, és a megbeszélés után bejelentették az edző távozását.

Hadzic 1995 és 1997 között volt a klub játékosa, a vezetőedzői posztot 2017-ben és 2018-ban is betöltötte, harmadik időszaka pedig tavaly áprilisban kezdődött.

A klub honlapján megjelent közlemény szerint a legutóbbi két fordulóban aggasztó volt a csapat játéka, és a további sikerek érdekében gyors intézkedésre volt szükség. Milan Mandaric klubelnök úgy ítélte meg, hogy a bajnokság végjátékát nem lehet a véletlenre bízni, ezért egyelőre a két pályaedző, Nikica Milenkovic és Milan Andelkovic irányítja a csapatot, Safet Hadzicnak pedig felajánlotta, hogy vállaljon más szerepet a klubon belül.

„Hadzic nagyszerű munkát végzett, a csapat vezetését a lehető legnehezebb helyzetben vette át. A bajnokság első részében sikeresek voltunk, de a folytatásban nem szeretnénk azt a játékot látni, amit az utóbbi néhány meccsen mutatott az együttes, mert az nem garantálja a sikert” – magyarázta Mandaric.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik