Szlovénia: egész országra kiterjedt muravidéki láz

POLGÁR LÁSZLÓ (Lendva)POLGÁR LÁSZLÓ (Lendva)
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 09:57
null
A szlovén lapok kiemelt témaként kezelik a kupadöntőt (A szerző felvételei)
Túlzás nélkül állítható, hogy Szlovénia (észak-)keleti szegletének rangadója, a lendvai Nafta és a muraszombati NS Mura összecsapása a labdarúgó Szlovén Kupa döntőjében a teljes szlovén sportvilágot megmozgatja.

 

Aligha véletlen, hogy a sportnapilapjuk, az Ekipa is négy teljes oldalt szentel az amúgy zárt kapus szerdai találkozónak, melyet a Kranj városa melletti Brdóban rendeznek. A gazdag összeállítások taglalják például a már általunk is közölt közelmúltbeli statisztikát, mely szerint a két együttes utolsó öt meccsén a Mura képtelen volt győzni a lendvaiak ellen, mindkét gárda az utóbbi évek legfontosabb összecsapása előtt áll.

Muraszombati oldalon emléksállal is készültek a holnapi nagy napra, a lendvaiak ugye „tüzes” edzéssel engedték útjára övéiket. Megszólal a mindkét klubban szerepelt Alen Ploj (Nafta), a mérkőzést ljubljanai játékvezető dirigálja és a címlap is joggal állítja: „A (meccs)hőmérséklet emelkedik".

 

A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik