Oroszország: Marko Nikolics várja a következő kihívást

Vágólapra másolva!
2021.05.13. 15:51
null
Marko Nikolicsék alaposan megünnepelték a kupasikert (Fotó: Lokomotiv Moszkva/Twitter)
Szerda este számoltunk be arról, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár korábbi vezetőedzője, Marko Nikolics Orosz Kupát nyert csapatával, a Lokomotiv Moszkvával. A szerb tréner edzői pályafutásának harmadik kupasikerét könyvelhette el, amelyet követően klubja honlapjának nyilatkozott.


„Jól dolgoztak a fiúk, megérdemlik a kupagyőzelmet. Ez az ő trófeájuk. A szurkolók támogatása nagyszerű volt, amihez hozzátett az, hogy a játékosaink remekül futballoznak”
nyilatkozta Marko Nikolics a Lokomotiv Moszkva honlapjának.

„Boldog vagyok, hiszen ez volt az első évem itt, ráadásul sok nehézségen mentünk keresztül. Számos siker mellett jó pár nehéz napunk is adódott. De összességében úgy vélem, hogy főleg az idény második fele nagyon sikeres volt számunkra. Nagyon büszke vagyok az első oroszországi trófeámra, de többet akarok – mindig többet!”

A Vidit 2017 és 2019 között irányító szerb tréner csapata szerda este félidei döntetlent követően kétgólos győzelmet aratott a Krilja Szovjetov Szamara felett.

A mérkőzésről bővebben itt olvashat!

OROSZ KUPA, DÖNTŐ
Lokomotiv Moszkva–Krilja Szovjetov Szamara 3–1
(Kamano 15., Szmolov 48. – 11-esből, Cerqueira 84., ill. Szarvelij 22.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik