NK Osijek: Kleinheislerék mentálisan is nehéz feladat előtt állnak

Vágólapra másolva!
2022.03.12. 15:50
A horvát első osztályú labdarúgó-bajnokság (1. HNL) vasárnapi játéknapján a kupaelődöntőben elszenvedett drámai vereség után próbál magához térni az NK Osijek együttese, amely vasárnap 17.05 órától a HNK Gorica legénységét látja vendégül.

 

A nagygoricaiaktól érkezett még a téli átigazolási időszak utolsó óráiban az eszékiekhez a csatár Kristijan Lovric – kétmillió eurós transzferdíj ellenében –, aki viszont még egyáltalán nem harcolt ki magának biztos kezdőbeli tagságot a fehér-kékek között. A vasárnapi vendégeket bizonyára motiválja az is a Gradski vrt-stadionban, hogy kispadjukra az elmúlt napokban érkezett a varasdi Samir Toplak személyében új vezetőedző.

Az NK Osijeknél a belső védő Mile Skoric és a támadó Antonio Mance sérülés miatt nem szerepelhet, nem kis fejtörést okozva ezzel a szakvezető Nenad Bjelicának. A bajnoki táblázaton a második hely persze jó kiinduló helyzet a szlavóniaiak számára, viszont a szerdai, HNK Rijeka elleni, hosszabbításban 3–2-re elbukott – idegenbeli – elődöntő még ott motoszkált a fejekben.

„Ahogy az élet minden területén, a sport sem mindig tündérmese, a futballban is vannak győzelmek, vereségek, utóbbiból pedig fel kell állnunk, le kell vonnunk a tanulságokat és nem szabad megismételni az elkövetett hibákat – fogalmazott Bjelica a bajnokit megelőző sajtótájékoztatón. – Akik a rijekai elődöntőn játszottak, nekik kevésbé intenzív edzéseket vezényeltünk az eltelt időszakban, a többiek viszont a megszokottnak vehető munkát végezték. Skoric mindenképpen eltiltott lett volna az előttünk álló találkozón, ráadásul a kapus Ivan Ivusicnak láza volt, s ugyancsak hasonló okból Damjan Bohar és a szélső Vinko Petkovic is pihent, ugyanakkor másik hálóőrünk Marko Malenica és a középpályáról Petar Brlek ismételten már dolgozhatott velünk.”

A vezetőedző elmondta, nem csupán fizikailag, mentálisan is az a feladat, hogy az együttes tagjait a siker felé vezető útra tereljék vissza, egyben csak az a fontos, hogy az előttük álló tíz bajnokit győztesen könyvelhessék el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik