Megyei foci: VV Aurelio csapatot talált magának

Vágólapra másolva!
2015.02.24. 19:40
A svájci származású Caversaccio Aurelio Onoratóval, a Való Világ hatodik szériájának győztesével erősített az Érsekcsanád – olvasható a kesport.hu-n.

Írhatjuk, hogy ez a való világ. A népszerű valóságshow hatodik szériájában megismert „VV Aurelio” egy megyei csapat igazolt labdarúgója lett – az Érsekcsanádban térhet vissza a pályára. Aki esetleg nem ismeri a fiatalember eddigi pályafutását, a kesport.hu írásából hamar képbe kerülhet.kesport.hu írásából hamar képbe kerülhet.

A 24 esztendős játékos még utánpótlás-futballistaként 16 gólt szerzett a 2009–2010-es szezonban Bajaszentistvánon, majd később a Híd SC játékosa lett.

A felnőtteknél a megye III-ban mutatkozhatott be, végül a Híd SC II-ben bizonyíthatott a másodosztályban, amelyben eddigi egyetlen találatát jegyzi. Az azonban emlékezetes lett, hiszen a Mélykútnak rúgott győztes gólt az 5–4-re végződő derbin.

Aurelio ezután Vaskútra igazolt, ahol Bognár Zoltán vette keze alá. Itt csupán három bajnokin, illetve egy kupameccsen lépett pályára, mert időközben bekerült a Való Világba, amelyet később megnyert.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik