Megint tárgyalni akarnak Cristiano Ronaldo nemierőszak-ügyéről

D. S. B.D. S. B.
2023.10.04. 14:40
null
Megint tárgyalni akarnak Cristiano Ronaldo nemierőszak-ügyéről (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports beszámolója szerint Cristiano Ronaldo ügyvédeinek vissza kell térniük a bíróságra, azok után, hogy az ötszörös aranylabdást még 2009-ben azzal vádolta meg Kathryn Mayorga, hogy a portugál Las Vegasban nemi erőszakot követett el vele szemben.

 

Cristiano Ronaldo ügye 2018-ban került a nyilvánosság elé, a modellből lett tanárnő, Kathyrn Mayorga ugyanis azt állította, hogy a portugál egy Las Vegas-i hotelszobában megerőszakolta őt.

A hírek szerint 2010-ben Ronaldo szerződést kötött a nővel, aki hallgatásáért cserébe 375 ezer dollárt kapott, ám Mayorga később polgári perben támadta meg a megállapodást, s a „fájdalomért és a szenvedésért” 36 millió fontot, a „portugál megbüntetéséért” pedig további 18 millió fontot kért az eljárásban.

Mayorga nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani az állításait, ezért a rendőrség sem emelt vádat Cristiano Ronaldo ellen, a labdarúgó pedig tagadta a vádakat.

„Határozottan visszautasítom az ellenem felhozott vádakat. A nemi erőszak egy gyalázatos bűn, amely ellenkezik mindazzal, amiben hiszek. Nem akarom táplálni azokat a spekulációkat, amelyeket azok terjesztenek rólam, akik az én káromon akarnak hírnevet szerezni maguknak. A tiszta lelkiismeretem lehetővé teszi, hogy nyugodtan várjam a vizsgálatok eredményét”fogalmazott 2018-ban Ronaldo.

Mayorga további kifizetés iránti kérelmét tavaly júniusban elutasította Jennifer Dorsey amerikai kerületi bíró rosszhiszemű magatartás és ellopott bizalmas dokumentumok felhasználása miatt, de szerdán az Egyesült Államok fellebbviteli bírósága meghallgatta Mayorga ügyvédeit, akik több millió dollár kifizetésére akarják kényszeríteni Ronaldót.

A nő védői azzal érvelnek, hogy helyezzék hatályon kívül a 2018-as polgári kereset elutasítását, a nevadai szövetségi bíróság bírája ugyanis állításuk szerint tévedett, amikor elutasította Mayorga azon kérését, hogy bizonyítékként szerepeltesse a 2010-ben kötött titoktartási megállapodást.

Cristiano Ronaldo és ügyvédei továbbra is azt állítják, mint legelőször: a szexuális aktusba mindkét fél beleegyezett.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiáról: Ide tartozom, itt akarom folytatni

Minden más foci
2026.02.22. 09:36

Kylian Mbappé Cristiano Ronaldo csúcsait is megdöntheti

Spanyol labdarúgás
2026.02.10. 11:23

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
2026.02.06. 11:36

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
2026.02.06. 09:00

Dagad a botrány az Al-Naszrnál: Cristiano Ronaldo bojkottja után nyilatkozatstopot rendeltek el

Minden más foci
2026.02.03. 09:44
Ezek is érdekelhetik