Klub-vb: bojkottal fenyegetnek az európai csapatok vezetői

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.15. 14:38
Ha a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 24 csapatosra bővíti a klubvilágbajnokság mezőnyét, az európai klubok nem fognak részt venni a tornán – jelezte Andrea Agnelli, a csapatokat tömörítő szervezet, az európai klubszövetség (ECA) első embere.

A FIFA elnökéhez, Gianni Infantinóhoz eljuttatott levelében úgy fogalmazott, „határozottan ellenezzük a klub-vb jelenlegi lebonyolításának felülvizsgálatát, és kijelentjük, hogy ha változtatnak rajta, az ECA-klubok nem fognak részt venni a tornán”.

A szövetségnek jelenleg 232 európai együttes a tagja, közte az összes olyan nagy csapat, amelynek reális esélye van a klubvilágbajnokságon való részvétel kiharcolására. A mostani levelet a szervezet vezető testületének 15 tagja, mások mellett a Manchester United, a Barcelona és az Ajax képviselője is aláírta.

Infantino tervei szerint a klubvilágbajnokság 2021-től 24 csapatosra bővülne, és a Konföderációs-kupa helyett rendeznék meg. Az ECA már tavaly márciusban kijelentette, hogy 2024 előtt nem jöhet létre új versenysorozat, mert a klubok kevesebb mérkőzést szeretnének a futballisták egészségének védelmében.

Legfrissebb hírek

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
3 órája

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
10 órája

Kiütés a javából – a Bayern München tíz gólt vágott az Auckland Citynek a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
14 órája

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
Tegnap, 7:32

Ide nekünk Vanuatut! – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2025.06.14. 23:22

A világ legjobbjai csapnak össze az új klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.14. 10:31

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38

Megvan, hol követhető Magyarországon a klubvilágbajnokság

Klub-vb
2025.06.13. 11:01
Ezek is érdekelhetik