IFFHS: Cristiano Ronaldo előtt Schlosser Imre nevéhez is fűződött egy jeles mérföldkő

Vágólapra másolva!
2021.12.04. 15:58
null
Schlosser Imre (középen, labdával) volt az első futballista, aki pályafutása során elérte az 500 gólt (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Schlosser Imre volt az első labdarúgó, aki pályafutása során 500 találatot ért el – a sportág történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) szombaton közzétett listája szerint.

 

A mérföldköveket elsőként elérő futballisták rangsorát abból az alkalomból publikálták, hogy Cristiano Ronaldo, a Manchester United csatára az Arsenal ellen 3–2-re megnyert csütörtöki angol bajnoki rangadón profi pályafutása 800. és 801. gólját szerezte meg.

Az ötszörös aranylabdás, 36 esztendős portugál sztár előtt a kerek mérföldköveket elérők névsorában magyar futballista is szerepel: Schlosser a Ferencváros színeiben 1927. április 3-án a Budai 33 felett aratott 3:0-s bajnoki győzelem alkalmával szerezte pályafutása 500. találatát.

A futballtörténelem első hivatalos gólját 1871. november 11-én az angol Jarvis Kenrick szerezte, míg meglepő módon három kerek sorszám, a 200., a 300. és a 400. gól is egyetlen honfitársa, Steve Bloomer nevéhez fűződik.

Történelmi gólok az IFFHS összeállítása szerint:
1.: Jarvis Kenrick (angol) 1871. 11. 11.
100.: Jack Southworth (angol) 1891. 12. 25.
200.: Steve Bloomer (angol) 1900. 08. 09.
300.: Bloomer 1904. 11. 26.
400.: Bloomer 1913. 01. 18.
500.: Schlosser Imre 1927. 04. 03.
600.: Joe Bambrick (északír) 1936. 01. 25.
700.: Josef Bican (csehszlovák) 1953. 07. 01.
800.: Cristiano Ronaldo (portugál) 2021. 12. 02.

Legfrissebb hírek

Gólzáporos évzárás? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
Tegnap, 0:09

Az éllovas Mbappé 60 gólnál tart, a 33 gólos Varga Barnabás 13. a legeredményesebbek rangsorában

Minden más foci
2025.12.04. 13:22

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Cristiano Ronaldo megúszta, nem marad le vb-meccsről az írek ellen kapott piros lapja miatt

Foci vb 2026
2025.11.25. 17:58

Hatalmas gólt ollózott Cristiano Ronaldo – videó

Minden más foci
2025.11.23. 20:52

Cristiano Ronaldo a Fehér Házban járt, Trump a fiának is bemutatta

Minden más foci
2025.11.20. 08:18

IFFHS: Spanyolország vezeti a veretlenségi ranglistát

Minden más foci
2025.11.16. 15:55

IFFHS: Cristiano Ronaldo 13. piros lapja volt a csütörtöki

Foci vb 2026
2025.11.15. 15:40
Ezek is érdekelhetik