IFFHS: Buffon minden idők legjobb kapusa, Casillas a második

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.02.24. 12:55
null
Gianluigi Buffon lett minden idők legjobb kapusa az IFFHS-nél (Fotó: AFP)
A Juventusban védő Gianluigi Buffon lett minden idők legjobb kapusa a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS).
A szerdán közzétett listán a 43 esztendősen is aktív kapus mögött két, már egyformán visszavonult kiválóság, a spanyol Iker Casillas és a cseh Petr Cech végzett a második, illetve a harmadik helyen.

Az IFFHS az abszolút rangsort az 1987 és 2020 közötti időszak figyelembe vételével készítette el az évente világszavazás nyomán született pontszámok összesítésével. Az esztendőnként közzétett lista éllovasa 20 pontot kapott, a második 19-et, a harmadik 18-at, a huszadik pozícióban zártnak pedig 1 pont járt.

Buffon, aki nagy fölénnyel végzett az élen, profi pályafutását 1995-ben kezdte a Serie A-ban, a Parma csapatában, majd 2001-ben szerződött át a Juventushoz, és – a 2018/19-es idényt leszámítva, amikor a Paris Saint-Germain légiósa volt – azóta is a torinói elitalakulatnál szolgál. A Juvéban eddig 680 mérkőzésen védett, az olasz válogatott színeiben pedig 176 alkalommal szerepelt 1997 és 2018 között.

Az IFFHS 34 évet átfogó örökranglistájának élcsoportjában csupán négy, jelenleg is aktív kapus kapott helyet: a német Manuel Neuer (200 pont) az 5., a belga Thibaut Courtois (130) a 11., a francia Hugo Lloris (112) a 17., a Costa Rica-i Keylor Navas (93) pedig a 20.

MINDEN IDŐK LEGOBB KAPUSAI
AZ IFFHS-nél (1987-2020)

1. Gianluigi Buffon (olasz)
2. Iker Casillas (spanyol)
3.Petr Cech (cseh)
4.Edwin van der Sar (holland)
5.Manuel Neuer (német)
6.Peter Schmeichel (dán)
7.Oliver Kahn (német)
8.José Luis Chilavert (paraguayi)
9.Walter Zenga (olasz)
10. Andoni Zubizarreta (spanyol)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik