FIFA: a CONMEBOL elnöke szerint nincs esély a kétévenkénti vb-re

2022.01.28. 09:56
null
Alejandro Domínguez (Fotó: AFP)
Alejandro Domínguez, a dél-amerikai futballszövetségeket tömörítő szervezet (CONMEBOL) elnöke szerint "nincs esély" a világbajnokságok kétévenkénti megrendezésére, a régió válogatottjai pedig változatlanul bojkottálni akarják a nemzetközi szövetség (FIFA) erre vonatkozó törekvését.

 

Az 50 éves sportvezető az AP amerikai hírügynökségnek úgy fogalmazott, „időpazarlás” Gianni Infantino FIFA-elnök részéről az, hogy tovább erőlteti a kétévenkénti vb-rendezésre vonatkozó vágyát.

„A CONMEBOL tagjai nem fognak kétévente vb-meccseket játszani, és ez végleges döntés. Lehetetlen, esély sincs rá. Ez a terv már akkor halott volt, amikor megszületett” – mondta Domínguez, aki hangsúlyozta: hiába akar nagyobb érdeklődést és bevételt generálni Infantino, ha a dél-amerikai és az európai válogatottak nem vesznek részt a vb-n.

„A CONMEBOL és az UEFA válogatottjai nélkül kétségeim vannak afelől, hogy bárki is olyan bevételt tudna generálni a vb-ből, mint amiről szó van” – jelentette ki a paraguayi szakember.

Domínguez azt is elmondta, nem Infantino ellen szól a tiltakozásuk, egyszerűen csak lehetetlennek tartják a kétévenkénti vb-rendezést. A CONMEBOL elnöke szerint ugyanakkor mindez nem veszélyezteti azt, hogy Infantino a következő választáson is a FIFA elnöke maradjon.

A kétévenkénti vb ötlete az 51 éves olasz-svájci FIFA-elnök forradalmi terve, és az erről szóló tanulmány elkészítéséhez tavaly májusban a nemzetközi szövetség 211 tagjából 166 támogatását sikerült megnyernie, többeknek viszont éles ellenkezés volt a reakciójuk. Bírálták a tervet az UEFA és a CONMEBOL mellett az ezekben a térségekben lévő klubok, játékosok és szurkolói csoportosulások. A magyar szövetség jelezte, hogy az UEFA-t támogatja a vb-rendezéssel kapcsolatban. Az ügyben már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is hangot adott aggodalmának.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
6 órája

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Az Egyesült Államok lesz az első női klub-vb házigazdája

Minden más foci
2026.10.22. 19:17

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54

Az UEFA magyarázatot követel az Infantino elnökségét érintő ügyekben

Minden más foci
2026.10.20. 10:32

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12