FFT: Nem én, a béna ikertesóm védett a németek ellen – Júlio César

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2020.10.24. 19:16
Kedvcsinálónak néhány részlet a FourFourTwo magazin Júlio Césarral készített interjújából.

Milyen érzés volt a Serie A-bajnoki cím a calciopoli-botrány után?
Harmadikok lettünk a 2005–06-os idényben, és azt gondoltuk, ennyi. Aztán a Milan, a Juventus és a Fiorentina büntetést kapott, mi pedig egyszerre bajnokok lettünk. Persze így nem ugyanaz, de azért örömmel ünnepeltük meg. A játéknak becsületesnek kell lennie, ha másoknál nem az, az nem fair.Milyen érzés volt a Serie A-bajnoki cím a calciopoli-botrány után?
Harmadikok lettünk a 2005–06-os idényben, és azt gondoltuk, ennyi. Aztán a Milan, a Juventus és a Fiorentina büntetést kapott, mi pedig egyszerre bajnokok lettünk. Persze így nem ugyanaz, de azért örömmel ünnepeltük meg. A játéknak becsületesnek kell lennie, ha másoknál nem az, az nem fair.

Utána még két alkalommal lett bajnok az Inter, immár a szokásos módon. Ezt követően pedig José Mourinho vette át az irányítást. Róla milyen emlékeid vannak?
Nem szeret veszíteni, ilyen egyszerű az egész. Minden játékosával elhiteti, hogy ő a legjobb az adott poszton, én is így láttam magam. Azt mondta, én vagyok a legjobb a világon, mert az ő kapusa vagyok. Nagyszerű taktikus, és elérte, hogy mindenki egy irányba húzzon. Mellette álltunk.

Milyen volt az a híres, 2010-es BL-elődöntő a Barcelona ellen a Camp Nouban? Hatalmasat védtél Messi kárára, és az Inter jutott a döntőbe.
Mourinho oda is jött hozzám a végén, és azt mondta, hogy ez volt a legszebb védés, amit életében látott. Akárhányszor visszamegyek, mindig erről kérdeznek. Az első félidőben piros lap miatt elveszítettük Thiago Mottát, ezért össze kellett tartanunk. A védelem nagyon ügyesen zárt, alig kellett három-négy alkalommal védenem. Samuel Eto'o hátvédet játszott. A vége felé nem tudtam beleérni egy keresztlabdába, de ő ott termett, és segített. A Barcelona volt akkor a világ legjobbja, és az olasz sajtó sem bízott bennünk. Ez csak jobban motivált bennünket.

Mire emlékszel abból, hogy Mourinho felalá rohangált a pályán?
Mindenki rosszul értelmezte, nem arról volt szó, hogy a Camp Nouban akart ünnepelni, a saját szurkolóinkhoz szaladt. Víctor Valdés nem értette a helyzetet, és nem nagyon örült. Mourinho szenvedélyes ember, olyan volt, akár egy gyerek. Hihetetlen pillanat volt.

Mi volt az a hét egyes vereség Németország ellen?
Nem én voltam a pályán, hanem a béna ikertestvérem! Természetesen többet kérdeznek arról a meccsről, mint bármi másról. Hogyan magyarázhatnám meg a megmagyarázhatatlant? Ha megnézzük a statisztikákat, szinte sosincs hét egy. Ha ezerszer újrajátszanák, akkor sem lenne újra hét egy. Érdemesebb a németekre koncentrálnunk. Hónapokkal később hallottam Joachim Löwtől, hogyan készítette fel a csapatát arra a vébére. Hosszú ideje együtt voltak már, ami fontos. Nem akarok kifogásokat keresni, de mi nem játszottunk selejtezőket, mivel házigazdák voltunk. A szövetségi kapitányi poszton is váltás volt két évvel korábban. Ezek nem segítenek. Németország jobban felkészült nálunk, és jobban is játszott.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik