FFT: az oláhszentgyörgyi Pelé, aki Haginál nyaral

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.02. 12:57
null
Teljesítette édesapja álmát (Fotó: FFT)
Gavril Balint, avagy Bálint Gábor Pelé, a Steaua Bucuresti BEK-győztes hőse többnyire motorral közlekedik, és barátjánál, Haginál nyaral. Emlékezetes FFT-riport a klasszikus időkből!

 

Marea Neagra. Azaz Fekete-tenger – románul. Nagy futballisták nyaralnak és teremnek ott.

Az FFT ottjártakor például Gavril Pelé Balint, azaz Bálint Gábor Pelé, akit oly sokszor és annyira szerettünk volna magyarként besorolni a román futball nagy alakjai közé, Bölöni László, Jenei Imre, Kovács István és a többi óriás mellé. Az igazság az, hogy bár Gavril Pelé édesapja és vezetékneve valóban magyar (édesanyja erdélyi szász), ő maga nem beszél magyarul. Angolul azonban igen, és kért is tőle egy interjút a magyar FourFourTwo.

A rokonszenves, bohém exjátékos volt Marius Lacatus mellett a másik hős, aki berúgta a tizenegyest a Barcelona ellen a BEK döntőjében 1986-ban, amikor Helmuth Duckadam (ő meg bánsági sváb) négy tizenegyest megfogott, az első keleti BEK-győztes csapattá téve így a Steauát.

„Amikor játékosként magyarok ellen játszottunk, vagy magyar újságírókkal, szurkolókkal találkoztam, magyarul beszéltek hozzám, azt feltételezték, hogy ezzel a névvel magyarnak kell lennem, én meg nem értettem, mit mondanak – nevet Balint. – Emlékszem, gyerekkoromban, amikor a román és a magyar válogatott összecsapott, vagy egy időben játszott, apám hallgatta a magyar rádiót, én meg a románt. Volt az a híres riporterük, hogy is hívják? Igen, Szepesi… Nem értettem, amit mond, de a hangszínét, a közvetítéseinek a hangulatát, a lelkesedését nagyon szerettem.”

Beszélgetésünkből kiderül, hogy a „Pelé” nemcsak afféle művésznév, valóban így anyakönyvezték a hajdani Romániában a futballfanatikus erdélyi apa kisfiát. Balint a Beszterce megyei Oláhszentgyörgyön, a Nagy-Szamos partján született, jórészt román környezetben nevelkedett. Hogy a Pelé név mennyire hivatalos, azt az is bizonyítja, hogy Balint a személyi igazolványát is megmutatja az FFT-nek. Mindez lehetséges volt Ceausescu Romá­niá­já­ban, jóllehet az idős anyakönyvvezető kétszer visszakérdezett, mert nem ismerte a világhírű „keresztapát”.

„Apám mindenáron azt akarta, hogy híres focista legyek, és sikerült is teljesítenem az álmát” – meséli.

A Gavril Balinttal készült oláhszentgyörgyi FFT-riport elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik