Fener: a szurkolókat arra kérik, segítsenek Özil kifizetésében

K. D.K. D.
2021.01.25. 09:05
Mint arról beszámoltunk, vasárnap az Arsenal a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Mesut Özil a Fenerbahcénál folytatja pályafutását. A klubnak már csak azt kell kitalálni, hogyan fizetik ki a világbajnok német futballistát…

Ahogy arról írtunk, a brit Sky Sports értesülései szerint az Arsenalnál heti 350 ezer fontot kereső német középpályás a Fenerbahcénél „mindössze” 67 500 fontot kap majd hetente – ami még így is csaknem 4 millió eurós éves fizetést jelent.

A probléma csak az, hogy a török klub az utóbbi években több mint 500 millió eurós adósságot halmozott fel, és önerőből nem tudná kifizetni Özil bérét.


A klub elnöke, Ali Koc épp ezért a szurkolókhoz fordult, és arra kérte a török csapat hatalmas szurkolótáborát, segítsenek a fizetés összegyűjtésében.

Ezt a Daily Mail információi szerint a drukkerek úgy tehetik meg, hogy emelt díjas SMS-t küldenek a csapatnak, ami átszámítva körülbelül 500 forintba kerül.


„A szurkolóinkhoz szólok most. Kérlek, a jövőben is segítsetek minket, mert szükségünk van az anyagi támogatásotokra! Az aláírás napján arra kérlek titeket, döntsetek rekordot az SMS-kampányban! Talán 300 ezer, 500 ezer, sőt, akár egymillió SMS is összejöhet, ami óriási segítség lenne nekünk” – fogalmazott az elnök.

Ha Ali Koc jóslata valóra válik, és összejönne az egymillió SMS, máris ki tudnák fizetni Özil éves bérének több mint felét.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
5 órája

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
9 órája

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
12 órája

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35