Eurofutball: ismét bajnok lett a Real és a Pool volt ellenfele

Vágólapra másolva!
2015.05.15. 21:06
A bolgár élvonalbeli labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának nyolcadik fordulójában a listavezető Ludogorec hazai pályán 4–1-re megverte a Lokomotiv Szófiát, így a hátralévő két kör eredményeitől független megnyerte az első osztály küzdelmeit – sorozatban negyedszer.

Az 1945-ben alapított Ludogorec négy évvel ezelőtt először jutott fel az élvonalba, s azóta mind a négy szezonban megnyerte a bolgár bajnokságot. A „sasok" a mostani idényben a Bajnokok Ligája csoportkörében is megmutatták magukat, ám a Real Madrid, a Basel és a Liverpool mögött a kvartett negyedik helyén végeztek – igaz, hazai pályán a svájci csapatot megverték, míg az angollal döntetlent játszottak.

A Ludogorec a nyáron a BL második selejtezőkörében kapcsolódik be a nemzetközi kupaküzdelmekbe, negyedik bajnoki címével pedig utolérte az örökranglistán a Liteksz Lovecset és pénteki áldozatát, a Lokomotiv Szófiát.

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
10 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
12 órája

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:09

BL: megvan, mikor játszik a Ferencváros a Ludogorec ellen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:26

Drámai hosszabbításban jutott tovább a Ludogorec, a bolgár csapat lesz az FTC ellenfele a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.07.30. 22:09

A Newcastle Isak pótlásán dolgozik; Gyökeres megkapta az engedélyt az orvosira – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.25. 23:00

Nem hozott gólt a Ferencváros lehetséges ellenfeleinek csatája

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:41

BL-selejtező: a Ludogorec hosszabbítás után jutott tovább Mezőkövesden

Bajnokok Ligája
2025.07.16. 23:18
Ezek is érdekelhetik