Képes Sport
BERTA MIHÁLY 2021.10.28 15:54 Frissítve: 2021.10.28 15:54

Egy család, egy válogatott, két futballista – apák és fiúk címeres mezben

A sportág ugyanaz: labdarúgás. A családnév, az esetek többségében legalábbis, szintén egyforma. Keresztnevek és a születési évek: na, ott már akad különbség. A Transfermarkt internetes szakportál hol pontatlan, hol csak nem frissített, de legalább létező adatbázisának felhasználásával megmutatjuk az együtt a legtöbb válogatottbeli szereplésig jutó apa-fiú párosokat a futball világából, természetesen külön kitérve a magyarok családi kapcsolataira is.

Legyen szó akár Schmeichelékről (balra), Albertékről (jobbra fent), Aubameyangékról (középen) vagy Maldiniékről (jobbra lent), a teljesítmény hasonlóan kiemelkedő: apa és fia is pályára léphetett hazája válogatottjában

 

1. Csa Bum Kun és Csa Du Ri (dél-koreaiak) 212 válogatott mérkőzés
Fantasztikus erőnlét, életerős távoli lövések – a hetvenes-nyolcvanas években Csa Bum Kun feltette a futballtérképre a dél-koreai labdarúgást, önmagát pedig Bundesliga-szintű játékossá fejlesztette. Már 19 esztendősen válogatott lett, 24 évesen és 139 naposan pedig a századik címeres mezes fellépésén is túl volt. Ehhez képest kifejezetten kevés az a 136 mérkőzés, amelyen a nemzeti együttesben szerepelt, csakhogy az 1978-as, dél-koreai aranyérmet hozó Ázsiai Játékokat követően úgy döntött, nem áll hazája rendelkezésére, leszámítva az 1986-os, hattyúdalának tekinthető világbajnoki részvételt. Mondjuk, ennyi meccs is elég volt neki ahhoz, hogy 58 találatával máig vezesse a válogatott összesített góllövőlistáját... Az Eintracht Frankfurtban és a Bayer Leverkusenben is maradandót alkotó, az 1998-as vb-n a dél-koreai válogatottat irányító Csa Bum Kun (volt idő, amikor itthon Bum Kun Csa-ként emlegettük) klasszisa aztán a fiában éledt újjá: a már Frankfurtban született Csa Du Ri játszott atyja Eintrachtjában, s szerepelt Mainzban, a Freiburgnál vagy a Celtic együttesében is. A szélsőnek 2001 és 2015 között 76 válogatott fellépés jutott osztályrészül.

Csa Du Ri és Csa Bum Kun: a fiú és az apa életében egyaránt fontos állomás volt az Eintracht Frankfurt (Fotó: Getty Images)


2. Peter Schmeichel és Kasper Schmeichel (dánok) 205

A nyolcvanas-kilencvenes évek futballkedvelői számára a dán óriás jelzős szerkezet egyet jelentetett Peter Schmeichellel. A közel két méter magas, tejfölszőke kapussal, aki ellenállhatatlanul uralta a rábízott terület légterét, és akiről nem tudni, hogy a csodaszámba menő Eb-győzelme (1992) vagy a Manchester Uniteddel az utolsó utáni pillanatban behúzott BL-sikere (1999) után dobott-e be több aprópénzt Szent Antal perselyébe. A belgák elleni, 2000-ben játszott felkészülési meccsen tizenegyesből gólt is szerző hálóőr összesen 129-szer viselte a dán nemzeti csapat mezét. Fia, a most 34 esztendős Kasper (a Leicester Cityvel nyert angol bajnoki címének meglepetésfaktorát látva le sem tagadhatná a Schmeichel nevet) „csak” 76-nál jár, ám nem kell hozzá komolyabb matematikai előképzettség, hogy észrevegyük: hamarosan az ő kettősük lesz a futballtörténelem legfoglalkoztatottabb apa-fiú párosa a válogatottbeli szerepléseket illetően. S ha azt vesszük, hogy a kis Schmeichelnek már az iskolai focitornák alatt azt kiabálta néhány szülő az ellenfél térfele mögül, hogy „Azt hiszed, olyan jó vagy, mint az apád, pedig sz*r vagy”, ez éppen elégtételnek sem rossz...

3. Abedi Pelé és André Ayew (ghánaiak) 166
Ha van olyan filmcím, hogy Két apának mennyi a fele?, akár kezdődhetne az Egy apának mennyi a fia? című sportmozi forgatása, főszerepben a ghánai Abedi Pelével. Az 1964-ben Abedi Ayew néven született futballista a Pelé iránti rajongása okán vette fel brazil idolja nevét, s nem is hozott szégyent a Fekete Gyöngyszemre, hiszen a csatár pazar karriert futott be, amibe belefért az első BL-döntőn aratott győzelem (1993-ban a Marseille játékosaként) éppúgy, mint az Afrika-kupa-siker 1982-ből, hogy a három „az év afrikai játékosa” elismerésről már ne is beszéljünk. És Abedi Pelé gyermekei sem estek messze az almafától: a 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságon aranyérmes André Ayew például már 93 mérkőzést játszott le a nemzeti együttesben, öccse, Jordan pedig 67 szereplésnél jár – ezzel egyébként a 15. helyen állnak az apa-fiú bajnokságban.

André és Jordan Ayew csak a válogatottságuk számában konkurálhat édesapjukkal, Abedi Pelével (balra)


4. Young Chimodzi és Young Chimodzi Jr. (malawiak) 165

A csendes malawi legenda címmel cikket szentelt Young Chimodzinak a Panafricanfootball című portál idén áprilisban, amelyben a kontinens válogatottsági rekorderei között emlegeti a délkelet-afrikai ország egykori foglalkoztatott hátvédjét. Chimodzi a hetvenes évek végétől egészen 1995-ig állt hazája nemzeti együttesének rendelkezésére, összesen 159 alkalommal. S talán még ennél is nagyobb szó, hogy e negyed évszázad alatt védő létére 13 gólt is összeszorgoskodott. De hát mi mást is várnánk akttól az embertől, akinek a vezetékneve az országban ma is használt törzsi – csicseva – nyelven annyit tesz: az egyetlen. S a hazája válogatottját két ízben is irányító, így a hátsó szekcióból a reflektorfénybe kerülő Chimodzi fia is futballozott, és ha hinni lehet a statisztikáknak, hat alkalommal a nemzeti dresszt is magára ölthette.

5. Arnór Gudjohnsen és Eidur Gudjohnsen (izlandiak) 161
1996. április 24-én kevesen fogadtak volna jelentő összegben arra, hogy az aznap Tallinnban rendezett Észtország–Izland válogatott mérkőzés bárkinek is eszébe jut akár csak egy hónap múlva is – és abba a bárkibe a meccsen szereplő játékosokat is nyugodtan beleszámolhatjuk. Mígnem a 28. percben a vendégcsapat cserélt: Arnór Gudjohnsen lement, a helyére Eidur Gudjohnsen állt be. Nem, nem névrokon, nem is a testvére – hanem a 17 esztendős fia. A valóban sporttörténelmi pillanat egyúttal amolyan futballevolúciós mozzanatnak is beillett: az egy év múlva visszavonuló, 73-szoros válogatott apa átadta a stafétát a gyermeknek, aki meg sem állt a futball sztratoszférájáig. Legalábbis izlandi léptékkel mérve a BL-győzelem (Barcelona), az angol bajnoki cím (Chelsea), a 2016-os Eb-részvétel és a 88 válogatottság túllép minden földi határt.

Az a bizonyos sporttörténelmi pillanat Tallinnban: apa-fiú csere válogatott mérkőzésen. Arnór Gudjohnsent gyermeke, Eidur (kis képünkön) váltotta


6. Alexandre Guimaraes és Celso Borges (Costa Rica-iak) 160

A brazíliai születésű Alexandre Guimaraest 1985 és 1990 között vette számításba a mindenkori Costa Rica-i szövetségi kapitány, összesen 16-szor. A játékoskarrierjét követően intenzív edzői munkába fogó egykori középpályás eredményeit aztán nagyobbik fia, Celso Borges jócskán felülmúlta. A most 33 éves fedezet fénykorában a spanyol élvonalban is megfordult, 144 válogatottságával pedig nemzeti rekorder – abban az országban különösen nagy szó ez, ahol jelenleg kereken tíz, legalább százszoros válogatott labdarúgó akad.

7. Álvaro Grant MacDonald és Álvaro Saborío (Costa Rica-iak) 157
A változatosság kedvéért jöjjön egy újabb Costa Rica-i kettős, akik közül a védőt játszó apa karrierjéről keveset tudni. Álvaro Grant MacDonald 1959 és 1969 között 46 alkalommal szerepelt a közép-amerikai ország válogatottjában. Fia, Álvaro Saborío közel a negyvenhez is aktív labdarúgó, s ami ennél érdekesebb, továbbra is élvezi hazája szövetségi kapitányának bizalmát – a jobbára kilences mezben szereplő csatár csereként állt be az október 14-i, Egyesült Államok elleni, 2–1-re elveszített vb-selejtezőn.

8. Pierre Aubameyang és Pierre-Emerick Aubameyang (gaboniak) 150
Pierre-Emerick Aubameyang neve egyet jelent a minőségi támadó fogalmával a mai labdarúgásban. A francia születésű, de a gaboni színekért mindent megtenni kész csatár jó néhány franciaországi klubot megjárt, mire a Saint-Étienne-ben vezéregyéniséggé vált, ezt követően viszont Európa legnagyobb klubjai keresték a kegyét. A Borussia Dortmundnál öt szezont robotolt végig, 2018 óta pedig az Arsenal ágyúzási szakértőjeként termeli a gólokat. A gaboni válogatottban 70 mérkőzést játszott eddig, amivel közelít apja, az 1985 és 1998 között aktív Pierre Aubameyang nyolcvan mérkőzéses családi csúcsa felé.

Egy fotó, két Aubameyang: ketten együtt 150-szer szerepeltek a gaboni válogatottban


9. Mario Frick és Yanik Frick (liechtensteiniek) 148
Nem szeretnénk sebeket feltépni, de amikor 2019 augusztusában az FC Vaduz kiejtette a Fehérvárt az Európa-liga-selejtezőben, bizonyos Mario Frick ült a liechtensteini klub kispadján. Ám ezúttal nem erről a bravúrjáról kívánunk megemlékezni, hanem a 125 válogatottbeli mérkőzéséről, ami, akárhonnan is nézzük, klassz teljesítmény. És a zászlót két fia, Yanik és Noah (mondjuk, ennyi erővel teniszezhettek is volna a srácok) viszi tovább: előbbi 23 címeres mezes fellépésnél tart.

10. Gheorghe Hagi és Ianis Hagi (románok) 146
A Kárpátok Maradonája a román futball alighanem legnagyobb alakja, akinek a remekbe szabott karrierjéről talán mindennél többet mond, hogy szerepelt a Real Madrid és a Barcelona együttesében is. Talán egyedül a BEK-/BL-serleg hiányzik a trófeatárából, hiszen 1986-ban a kupagyőzelem után került a Steauához, 1989-ben pedig ő is kevés volt Arrigo Sacchi „tulipános” AC Milanjával szemben. A nemzeti együttesnél az 1994-es vb-menetelés (negyeddöntő) során nyújtotta legjobbját, s összesen 124-szer játszott hazája tizenegyében. Fia, a skót Rangersnél pallérozódó Ianis egyelőre 22 mérkőzésig jutott sárga mezben.

Balra Gheorghe Hagi látható legkedvesebb barátja, a labda társaságában az 1994-es vb-n, jobbra fia, Ianis lő (Fotók: Getty Images, AFP)


10. Dzintar Klavan és Ragnar Klavan (észtek) 146

Holtversenyvben éppen befért a legjobb tíz közé az észtek legfoglalkoztatottabb kettőse. A két Klavan közül az apának, Dzintarnak jutott a kevesebb megtisztelő meghívás, igaz, nem is nagyon lett volna lehetősége korábban ébredni, hiszen karrierje legjobb éveiben Észtország nem volt önálló állam, így be kellett érnie az 1993 és 1995 közötti 19 szerepléssel. Nem úgy a fia, Ragnar, aki a Liverpoolban és a Cagliariban is megmutathatta magát, s a 2003-as válogatott debütálása óta pontosan 127-szer szólt a középhátvéd tiszteletére (is) az észtek himnusza.

Lilian Thuram élete legnagyobb mérkőzésén
a horvát Zvonimir Boban mellett (Fotó: AFP)

12. Lilian Thuram és Marcus Thuram (franciák) 144
Minden idők egyik legkiválóbb jobbhátvédje mindössze két gólt szerzett válogatott pályafutása alatt: mindkettőt a horvátok elleni vb-elődöntőben, ezzel nyert 2–1-re s jutott be a torna döntőjébe a későbbi győztes házigazda. A 142-szer „kiválasztott” Thuramnak aztán jutott még Eb-elsőség és Konföderációs Kupa-győzelem is. Hogy fia, a szárnyait két éve már a Borussia Mönchengladbachnál bontogató Marcus felér-e az apai magasságba, egyelőre nem több találós kérdésnél. Eddig négyszer szavazott neki bizalmat Didier Deschamps, legutóbb a svájciak elleni rossz emlékű Eb-nyolcaddöntőben.

13. Olavi Litmanen és Jari Litmanen (finnek) 142
Jari Litmanen apja és anyja is labdarúgó volt, mondhatni, a futball szeretetét már az anyatejjel szívta magába. Apja, Olavi ötször kapott lehetőséget a finn válogatottban 1970 és 1972 között, gólt, bár csatár volt a posztja, nem szerzett, sárga lapot viszont kapott. A kiteljesedést házassága, majd gyermekének világraszóló karrierje hozta el számára. Jari ugyanis ki tudott törni a finn futball esetlegességéből, s az Ajax, a Barcelona vagy éppen a Liverpool öltözőjéig is eljutott, miközben nyert BL-t és UEFA-kupát, FA-kupát és európai Szuperkupát. Csak a válogatottal nem ért el számottevő eredményt (mit nem adott volna, ha a 2020-as Eb-kvalifikáció húsz évvel hamarabb történik meg), 137 címeres mezes szereplésével így is finn rekorder.

Cesare és Paolo Maldini

14. Cesare Maldini és Paolo Maldini (olaszok) 140
Milánó piros-fekete térfelének „szent családjában” Cesare Maldini az alapkő: a 2016-ban elhunyt egykori hátvéd (mi más?) közel 350 bajnokit játszott az AC Milanban, nyert BEK-et is – meglepő, hogy a válogatottban csak 14 szereplésére volt igény. Nem úgy fia, Paolo, aki mint afféle csillogó szemű Luke Skywalker nőtt a nyolcvanas-kilencvenes, sőt a kétezres évek olasz labdarúgásának 126-szoros válogatottságig jutó, emblematikus figurájává. Ötszörös BEK-, illetve BL-győztes, világbajnokságon (1994) és Eb-n (2000) is volt ezüstérmes, ám az a gyanúnk, pályafutása legemlékezetesebb időszakának azt az 1996 és 1998 közötti periódust mondaná, amikor kiváló pedagógiai érzékkel (is) megáldott apja dirigálta a padról a squadra azzurrát. Hacsak nem 2020. február másodikát, amikor bizonyos Daniel Maldini, folytatva a genetikai sormintát, bemutatkozott a Serie A-ban – ja, az AC Milanban.

 

ALBERTÉK ÉS MÉSZÖLYÉK A MAGYAR CSÚCSTARTÓK

Természetesen a magyar futballnak is megvannak a válogatott apa-fiú kettősei. Hogy messzire ne menjünk, a múlt héten sajnálatos bokasérülést szenvedő Sallói Dániel szep­tember másodikán, az Anglia elleni vb-selejtezőn esett át a tűzkeresztségen, s lett édesapja, a nemzeti együttesben 13-szor szereplő Sallói István után a háromgenerációs futballistacsalád (a nagypapa, idősebb Sallói István 81-szer játszott az NB I-ben) második válogatott labdarúgója.
A Transfermarkt listáján amúgy két „duónk” fért be a legjobb száz közé: a nemzeti csapat mezét 81 alkalommal viselő Alberték és a 79-szeres válogatott Mészölyék. 1967 aranylabdása, Albert Flórián 75-ször szerepelt a magyar válogatottban, járt két világbajnokságon (1962-ben társgólkirály lett), pályára lépett két Európa-bajnoki bronzmérkőzésen (1964-ben győztesként hagyta el a játékteret), fia, a Ferencvárossal a BL-főtáblára jutó ifj. Albert Flórián 1993 és 1996 között hatszor kapott lehetőséget címeres mezben. Mészölyéknél is az apa, Kálmán volt sikeresebb: az idén nyolcvanesztendős Szőke Szikla hatvanegyszer játszott a válogatottban, hátvédként hat gólt szerzett – a legemlékezetesebbet alighanem 1966-ban, a brazilok elleni vb-csoportmérkőzésen, tizenegyesből. Fia, Géza szintén védőként kereste a kenyerét: a francia és a ciprusi élvonalban is szereplő játékos 1988 és 1995 között 18-szor játszott a magyar együttesben.
A jelenlegi magyar válogatott egyik legjobbja az Európa-bajnokságon is szerepet kapó hátvéd, Szalai Attila – a török Fenerbahce légiósa nincs két éve, hogy bemutatkozott a felnőttek között, de már 21 pályára lépésnél tart. Édesapja, az egykori balhátvéd id. Szalai Attila kétszer kapott lehetőséget a legjobbak között: 1987-ben, előbb Lengyelország, majd az NDK ellen.

Szalai Attilák válogatott mezben (az apa a bal oldali képen balról a negyedik)

Halmosiéknál az apa, az 1947-es születésű Zoltán 11-szer, fia, a Premier League-ben is helytálló, a megyei bajnokságban szereplő Király SE játékosaként még 42 évesen is aktív Péter 35-ször viselte a címeres mezt. Zomboriéknál ellenben az édesapa, Sándor pályafutása a kerekebb: magyar bajnoki cím, franciaországi szerződés (Montpellier) és 26 válogatott fellépés fért bele a karrierjébe, Zalán fia bajnoki aranyig, kupadöntőkig és egy válogatott mérkőzésig jutott.
Apa-fiú kettősként szintén eljutott a felnőtt magyar válogatottságig a Somogyi (a két József összesen kilenc mérkőzésen játszott), a Gelei (József 11-szer, Károly egyszer védett címeres mezben) és a Korsós (az egyaránt balszélső István és Attila összesen 12-szer hallgatta a Himnuszt) család is. Akárcsak Nagyék (József ott volt az 1986-os mexikói vb-keretben, fia, Gábor 2014-ben Kazahsztán ellen kapott lehetőséget) vagy Tóthék (György és Zoltán is kapus volt, előbbi 15-szörös, utóbbi egyszeres válogatott).

Sallói Dániel a szüleivel ünnepel

 


(A cikk a Nemzeti Sport melléklete, a Képes Sport 2021. október 22-i lapszámában jelent meg.)

2021.11.29 18:23:32

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

Arany fénybe borult az Eiffel-torony, de szó szerint, Lewandowski szomorkodhat, C. Ronaldo csak a hatodik.

2021.11.29 11:54:11

Minden más foci MTI, V. Á.

A harmadik helyen holtversenyben Bruno Fernandes és Thomas Müller végzett.

2021.11.05 16:51:00

Minden más foci TŐKE JÁNOS, VÉGH JÁNOS

Az első félidőben még előnyhöz jutott a topolyai csapat, ám a lazarevaciak a hajrában fordítani tudtak.

2021.11.27 14:03:07

Minden más foci DUDUCZ TIBOR

A dunaszerdahelyi csapat a győzelmével közelebb kapaszkodott a dobogóhoz.