Edzősors: hat év után távozik a kolumbiai kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.04. 23:11
Az AP hírügynökség röviddel ezelőtt bejelentette, távozik a kolumbiai válogatott szövetség kapitányi posztjáról José Pékerman.

A 69 éves argentin szakember hat éve vette át a gárdát, amely az irányításával 2014-ben és 2018-ban is kijutott a világbajnokságra. Négy éve Brazíliában a kolumbiai nemzeti együttes történelmének legjobb eredményeként az ötödik helyen végzett a csapattal, idén pedig a második legsikeresebb szereplést bemutatva a kilencedikek lettek.

Pékerman szerződése igazából már múlt hét pénteken lejárt, ám a sportági illetékesek csak ma jelentették be, hogy az országban nagy népszerűségnek örvendő szakember nem folytatja a munkát. A szövetség elnöke, Ramón Jesurún az elmúlt napokban még próbálta Pékermant meggyőzni a folytatásról, de ő hajthatatlan maradt.

Ideiglenes jelleggel Arturo Reyest bízták meg a válogatott irányításával, így ő készíti fel a csapatot a Venezuela elleni pénteki és az Argentína elleni keddi felkészülési mérkőzésre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik