DAC: Redzic Damir megállíthatatlan volt

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Trencsén
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 12:06
Nyert a DAC (Fotó: DAC)
A lehető legjobban reagált a dunaszerdahelyi csapat a Slovan elleni vereségre. Jó játékkal, simán győzött Trencsénben a szlovák élvonalban pótolt mérkőzésén, mégpedig a magyar játékosok hathatós segítségével is.

Hosszabb idő után került be a kezdőbe Redzic Damir, és mint később kiderült, jó döntés volt. U21-es nemzeti együttesünk játékosa megállíthatatlan volt, állandó veszélyt jelentett a trencséni kapura. „Nagyon örülök, hogy a kezdőben kaptam lehetőséget. Úgy érzem, hogy megérdemeltem már, nagyon sokat dolgoztam érte. Igyekeztem a játékommal maximálisan segíteni a csapatot. Nagyon jól éreztem magam a pályán, úgy érzem, ment is a játék. Sikerült kihasználnom a gyorsaságomat, az egy az egy elleni játékot, a védelem mögé kerülni. Boldog vagyok, hogy gólt is sikerült szereznem. A legfontosabb azonban az, hogy simán győztünk, nagyon jól ment az egész csapatnak, remekül reagáltunk a szombati, Slovan elleni vereségre” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Redzic Damir, aki kedden elsőként törte fel a házigazdák védelmét. 

„Úgy, ahogy gyakoroltuk, beindultam az üres területbe, nagyon jó ütemben kaptam a passzt Ramitól (Ammar Ramadan – a szerk.). A kapussal szemben találtam magam, csináltam egy testcselt, majd a bal alsó sarokba helyeztem a labdát. A volt fradisták összjátékából született a DAC első gólja” – mosolygott Redzic Damir, aki úgy érzi, a Trencsén ellen az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a sárga-kék mezben.

Nem volt ideális helyzetben a dunaszerdahelyi gárda a pótolt mérkőzés előtt. Fel kellett állnia a szombati vereség után, ezenkívül sérülések és betegségek, influenza sújtotta a csapatot. „A meccs napján nagyon rosszul éreztem magam. Rosszul aludtam az éjjel, gyenge voltam, forrónak éreztem az egész testemet. A barátnőmnek, Grétinek köszönhetem, hogy talpra álltam, és este vállalni tudtam a játékot. Az ő speciális gyógymódjával és vitaminokkal talpra állított” – árulta el lapunknak Vitális Milán, aki szerint a DAC úgy, ahogy kell, a kellemetlen előjelek ellenére nagyon profin hozta le a meccset. 

„Tudtuk, hogy veszélyes, gyors csapat lesz az ellenfelünk. Jól felkészültünk erre, sikerült hatástalanítani az erősségüket és veszélyes akciókat vezetni. Teljesen megérdemelten győztünk, még ilyen nagy különbséggel is – folytatta a 22 éves középpályás, aki tegnap gólpasszt is jegyzett. – Elcsíptem egy labdát a középpályán és megindultam a kapu felé. Már-már lendült a lábam, amikor hallottam, hogy csapattársam Matej Trusa rám kiáltott. Jó ütemben passzoltam ki neki a labdát és ő bevágta a rövid sarokba és végérvényesen lezárta a meccset. Szerdán pihenünk, gyógyulunk, majd felkészülünk a szombati szakolcai mérkőzésre.”

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
6. FORDULÓ
TRENCÍN (TRENCSÉN)–DAC 0–3 (0–2)
Trencsén, Sihot Stadion, 2006 néző. Vezette: Smolák
TRENCÍN: Katics – Hájovsky, Bondarenko, Sztojszavljevics, Skovajska – Baris (Zorics, 81.) – Sunday (Mikulaj, 62.), Ibrahim, Derlek (Fiala, 72.), Uchegbu (Suleiman, 72.) – Donkor (Sefcík, 62.). Vezetőedző: Ilija Sztolicsa
DAC: Popovics – Andzouana (Yapi, 58.), Ortiz, Kacsaraba (Csinger, 58.), Brunetti, Méndez – Vitális (Herc, 77.), Bajo, Ramadan (Tuboly, 70.) – Redzic (Szendrei Á., 77.), Trusa. Vezetőedző: Xisco Munoz
Gólszerző: Redzic (22.), Trusa (27., 65.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik